Jász Attila versei

csütörTÖKÍGYÓ

Az erdőbe mentünk kirándulni
a nagymamával. Egy tisztásra
értünk épp. A sok eső után
végre kisütött a nap, és
rengeteg gomba volt.

Nagymama azt mondta,
vigyázzak a kígyókra,
ilyenkor már elő szoktak bújni,
melegedni,
nehogy rájuk lépjek.

Valahogy elbambulhattam,
lemaradtam a nagymamától,
és hirtelen egy kis zöld kígyó
előtt torpantam meg.

Egy kis zöld kígyó torpant meg
előttem,
néztünk csak egymásra.

Szia, mondtam neki ijedtemben.
Kinyitotta a száját,
mintha mosolygott volna.

Sssszziaaaaa, sziszegte vissza.
Kérhetsz valamit, mondta,
mivel ilyen bátor vagy,
nem ijedtél meg tőlem.

Bármit,bátran.
Teljesítem.

De annyira meglepődtem,
hogy nem jutott eszembe
semmi.

Szia, hadartam zavartan.
Gyorsan kikerültem, és
ott hagytam a fűben.

Nagymamának persze
nem meséltem el,
úgyis azt mondta volna,
folyton csak fantáziálsz,
túl sok hülyeséget nézel a tévében.

Este, elalvás előtt már
egy csomó minden eszembe jutott,
mit is kellett volna kérni
a kígyócskától.

Reggel pedig biztos voltam benne,
hogy álom volt az egész.
Vagy csak egy erdei sikló.

titOKSZOMBAT

Tudod, mire kér téged
a plusztabletta,
ha a vízbe dobod,
mielőtt megiszod?

Kérdezte
szombat reggelenként
a nagymama.

Hát persze!
Hogy ne áruljam el a titkát.
Psssssssssssssssssszzzt…

Én azóta is hallgatok.
Csendben megiszom,
és kész.

Bosnyák Viktória meséje

Tündérboszorkány
(Részlet)

1. fejezet
melyben a történet elkezdődik (most meglepődtél, igaz?),s amelyet ha sikerül jól megírnom, talán a másodikat is elolvasod

– A macska rúgja meg! A darázs csípje meg! Azt a rézfánfütyülőjét! A rozsdás kiskésit neki! – morgolódott magában,no nem egy hírneves néprajzkutató, hanem egy sápadt, vézna, tízéves fiú.
Szívesen bemutatom Neked, ugyanis ő a történet főszereplője. A neve Jóhegyi Laci. Szeptember elsejét írunk, hétfőt, s hősünk útban van az iskola felé. Most már sejted, miért motyog magában? Enyhén szólva dühös. Miért beszél ilyen furcsán? Miért nem mondja egyszerűen, hogy „A fene egye meg azt a hülye iskolát!?” – kérdezed Te. Ezzel mindjárt a lényegre tapintottál. Laci ugyanis bármennyire hétköznapinak tűnő fiú, mégsem olyan, mint a többiek. (Például a Te osztályodban a verekedős Dani vagy az a fiús Eszter.) Laci állandóan olvas. Nem szeret focizni, társasozni, tévézni, számítógépes játékokkal játszani. Már elsőbe is úgy érkezett, hogy folyékonyan olvasott. Örült is Marika néni, hogy ilyen okos gyerek van az osztályában. Annál nagyobb volt a csalódása, amikor Laciból egy fia értelmes választ sem tudott kihúzni. Lacinak ugyanis mindegy, hogy matek-, környezet- vagy énekóra van, az ő gondolatai az éppen félbehagyott könyv körül forognak. Ezért nem tud olyan egyszerűen és érthetően beszélni, mint Te. Nem is kell már Neked elmagyaráznom, miért sápadt a fiú 10 hét vakáció után. Talán nem sütött volna a nap idén nyáron? Sütött bizony, de nem Jóhegyi Laci sápadt arcára. S amikor nagymamája így sápítozott az elsötétített gyerekszobában:
– Kicsi szívem, drágaságom, egy kis napsütésre lenne szükséged! – mit csinált ez a gézengúz? Kaján vigyorral húzta elő az ágy alól az erre az esetre odakészített Arany János-kötetet, és homlokáról a képzeletbeli izzadságcsöppeket törölgetve felolvasta:
– „Ég a napmelegtől a kopár szík sarja,
tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta…”
– Elég lesz, Nagyika? Vagy folytassam? De akkor talán be kellene kenni magam valami naptejjel.

Jeli Viktória- Tasnádi István: Rozi az égen (részlet)

Rozi az égen, Pagony Kiadó, 2010. Illusztrálta Kun Fruzsina.
(részlet)

“Éjjel a csillagos ég alatt felfohászkodsz: Mily nagy a világ!
De ládd: egyetlen gondolatod a legtávolabbi égitesten is túlfut pillanat alatt.
Egy gondolattól a másikig végtelenül hosszabb az út, mint csillagtól csillagig.”
Weöres Sándor: A mozdulatlan utazás

1. Fejezet
Az elveszett szülinap

– Ez a legrosszabb napom!!! – zokogta Rozi az ágya fölött lógó plakátsüni képébe.
– A legeslegeslegrosszabb!!!
Engem senki nem szeret, és mindig ezt csinálják! MINDIG!
– Süni továbbra is érdeklődve szemlélte a pipacsvörös képpel ordító kislányt, de semmiféle részvét nem tükröződött a tekintetében. Rozi felháborodottan ledobta magát a földre, háttal az undok plakátsünnek.
– Utálatosak. Anya is – gondolta, mert ezt már nem volt kedve hangosan kimondani. Tudta, Anya hallja minden szavát, csak úgy tesz, mintha nem hallaná. – Mindig ezt csinálja – fűzte tovább gondolatban. – Felbosszantja az embert, aztán mikor végre sikerül neki, akkor direkt kint trónol a vacak konyhájában, mint egy izé… egy konyhai ló. Igen, egy ló.
Ezt nagyon találónak érezte. Kicsit el is mosolyodott, mert ez azért mégiscsak vicces volt: Anyaló; néha meg kell patkolni, mert fáj a lába, ha sokat koptatja az aszfalton. Csakhogy Rozit nem olyan fából faragták, hogy hagyta volna magát eltéríteni egy kósza Anyalóval, mikor igazi sérelemről volt szó. És most bizony komoly sérelem esett. Ugyanis ma volt Rozi születésnapja.

Mesemustra karácsony- Finy Petra: A télember

FINY PETRA

A télember

A télember legendáját minden szülő elmesélte gyermekének a hegyek között.
Hogy mennyire volt igaz, és mennyire nem?
Ezt nem lehetett tudni, de a felnőttek suttogó hangja és tüskéssé nyúlt árnyéka, miközben a télemberről beszéltek, kellemes borzongással töltötte el a gyerekeket.
Újra és újra elmeséltették hát a télember furcsa történetét, amely így szólt.
Élt egyszer az Északi-sark egyik leghidegebb jégtábláján egy varázsló, akinek a hideg volt a mindene.

Mesemustra karácsony- Böszörményi Gyula: Farkas; Betemetett a nagy hó

BÖSZÖRMÉNYI GYULA

FARKAS

Egyet mondok, de az kerek…
Történt egyszer, hogy akkora tél telepedett a tájra, ami még a jegesmedvéket is arra bíztatta, hogy bekopogtassanak az emberek ajtaján, meleg szállást kérve. A hófehérbe öltözött erdő közepén, düledező kunyhójában egyedül élt Üleprúgó Ragacsinszka, a méltán népszerűtlen boszorkány. A banya igen zárkózott természetű volt, s ha valaki mégis a viskója közelébe merészkedett, azt nyomban varázslatos csillagokat termő fenékberúgásokkal noszogatta távolabb. Mikor azonban oly hidegre fordult az idő, hogy az erdő fái a fagytól kezdtek durrogva meghasadozni, Üleprúgó Ragacsinszka rádöbbent: nincs mit ennie! Kitoporgott hát a hóba, s ahogy ott hallgatta gyomrának szomorú korgását, a közelben hirtelen felvonyított egy farkas.

Mesemustra karácsony- Lackfi János: Karácsonyi lépdelős

LACKFI JÁNOS

KARÁCSONYI LÉPDELŐS

Szájban cukor, lenn
hó ropog,
s ha rámroskadnak
bő ködök,
mint a fenyők, úgy
bókolok,
időnként vissza-
hőkölök.
A glóriám egy
bőrkalap,
árnyékom egy vad
szélkelep,
ha rám kiáltasz:
VÉDD MAGAD!,
ijedtemben sok
fényt nyelek.

Mesemustra karácsony-Murányi Zita: Hullahopp; Bújék

MURÁNYI ZITA

Hullahopp

Nagyon szerettem volna egy hullahopp karikát karácsonyra,
a jézuska mégis egy bordásfalat hozott.
Nem hiszem, hogy tévedett volna, csak a nagy kapkodásba
véletlen összecserélte az ajándékokat. A világ túlsó felén egy másik
kislány, most épp olyan szomorú, mint én. Amikor megfedi
az apukája, hogy egyen szépen és ne turkálja az ünnepi
lakomát, lehet, hogy pont a bordásfalamra gondol.
De az ilyesmit nem értik meg a szülők.
Nekik csak az a fontos, hogy üres legyen a tányérod
és dicsérd meg a főztjüket, ha nem ízlik, akkor is, ahogy
ők teszik egymással. Azt hiszem, emiatt nem veszik észre a különbséget
hullahopp és bordásfal között.