Mesemustra karácsony- Nyulász Péter: Téli mese

NYULÁSZ PÉTER

Téli mese

Sárgarépa, piros lábas, fekete szén, seprűnyél,
alig vártam jöjjön már a deres, fagyos, havas tél.
Gyúrtam három hógombócot: kettő kisebb és egy nagy.
Magas, délceg hóember lett, mondtam neki: csinos vagy!
Nem válaszolt semmit erre, állt csak ott a kert végén,
reggel viszont csodálkoztam répaorra hűlt helyén.

Hova lett az orrod, mondd csak? – de ő megint hallgatott,
seprűjével, lent a hóban lábnyomokra mutatott.
Értem most már! – kaptam észbe, nyuszi járt itt éhesen;
hóemberem, répaorrát neki adta kedvesen.
Örültem, mert így az éhes nyuszi koma jóllakott,
én pedig az új nózinak, kerestem egy jégcsapot.

Nyulász Péter: A Világ Legdacosabb Töltőtolla

Csukás István hetvenötödik születésnapjára:

Valamerre a mesék földjén, valahol Sajgótalján felé félúton, a lilafüledi elágazásnál jobbra, egy kis aprókavicsos utacska töri át az út menti berkenyebokros jegenyesort. Átkanyarog a lankás domboldalon, és egy titokzatos parkba visz. A szabályosan nyírt sövények között virágágyak illatoznak, középen szökőkút csobog, mellette játszótér, két oldalt pedig egy-egy ház áll. Az egyik egyszerű, emeletes lakóház, mintha valami nagyváros közepéről varázsolták volna ide, ám a másik, mint valami kis tündérpalota. Mögöttük sportpályák, úszómedencék és garázsok mindenféle járművel.

Nem véletlenül titokzatos ez a hely! A Nagy Meseíró számtalan gyermeke lakik itt, történeteinek szereplői. A nagyvárosi házban gyerekek és felnőttek, a kis palotában tündérmesehősök.
Bizonyára vannak itt verőfényes, madárcsicsergős reggelek, lusta, fülledt nyári délutánok, vircsaftos, hógolyózós téli esték, de ez a nap történetesen egy hűvös, felhős, esőszemerkélős tavaszi délelőtt volt.
A kis palota ablakából Kiscsacsi bámult kifelé egykedvűen. Mögötte csendesen múlatta az időt a népes társaság, senkinek se fűlt foga kidugni az orrát.

Tovább…

Nyulász Péter versei

A verseket az szerző beleegyezésével közöltük. Még több vers ITT.

Csokinyuszi úrfik

Figyeljetek, titkot mondok,
jobb, ha mindenki csak suttog!
Van egy falu, nem is messze,
festőnyulak laknak benne!

Ott a házak fából vannak,
harmatcseppből minden ablak.
Bent a bútor széna – szalma,
mindenfélét rejt a kamra:

csokoládé, író tinta,
tojások és illatminta.
Húsvét előtt előveszik,
dolgoznak a festőnyuszik:

hímesednek a tojások, készülnek a kölnik,
kertésznadrág – kockásinges csokinyuszi úrfik!

Botfül

Gyönyörűen énekelek.
Mondták is, hogy nincs botfülem.
És ez igaz is.
Ezért van, hogy néha
a fülem botját se mozdítom.
Hogy’ tehetném? Nincs énnekem olyanom!

Téli mese

Sárgarépa, piros lábas, fekete szén, seprűnyél,
alig vártam jöjjön már a deres, fagyos, havas tél.
Gyúrtam három hógombócot: kettő kisebb és egy nagy.
Magas, délceg hóember lett, mondtam neki: csinos vagy!
Nem válaszolt semmit erre, állt csak ott a kert végén,
reggel viszont csodálkoztam répaorra hűlt helyén.

Hova lett az orrod, mondd csak? – de ő megint hallgatott,
seprűjével, lent a hóban lábnyomokra mutatott.
Értem most már! – kaptam észbe, nyuszi járt itt éhesen;
hóemberem, répaorrát neki adta kedvesen.
Örültem, mert így az éhes nyuszi koma jóllakott,
én pedig az új nózinak, kerestem egy jégcsapot.

Festősz
Ha nagy leszek, festő leszek, olyan ügyes, mint az ősz.
Kifigyeltem, nem tesz semmit, csak egy kicsit elidőz;
nem kell neki ecset hozzá, gombokat se nyomogat,
festék nélkül kiszínezi mindenütt a lombokat.

Mustár

Döng a bordó hordódonga,
dong a mustra szomjas dongó.
Szőlő fürtje présben roppan
bort adó lé cseppen csorran.
Venné-vinné csikós, bojtár,
kérdik egyre: hogy’ a must ár?

Nincs ára a szőlőlének.
Csak egy kicsi szőlőt kéne
szüretelni. Aztán annak,
aki szedte, csakis annak,
akkor, ha a puttony tele,
ingyen jár a szőlő leve!

Medvers

Vajh miért oly ihlető, e kócos bundás illető?
Mert a lába lapostányér, a két füle kerek zsemle?!
Akad olyan költő vajon, kinek nincsen medve verse?
Éppen hogy a fordítottja, költő csak is az lehet,
kinek legalább egy versét barnamedve ihletett!