Simon Réka Zsuzsanna: A könyvgyűjtő király

Volt egyszer egy szemüveges király. Nincs abban semmi különös, ha valakinek szemüvege van, hát, ennek a királynak is volt. Nagy keretes, kék színű, jól passzolt a zafír köves királyi koronájához, nem beszélve a kobaltkék országalmájáról.
Ez a szemüveges király nem is volt akármilyen király. Bizony ám! Amikor semmi királyi teendője sem akadt, hóna alá csapott egy-két könyvet, kiült a királyi palota kertjének legeldugottabb zugába és egész nap csak olvasott. Olvasott reggel, olvasott délben, még ebéd közben is könyvet tartott egyik kezében. Halkan megsúgom nektek, ezért is lett sokszor leveses a palástja, mert ugye, látszólag ő nem tudta, evés közben nem illik olvasni.

Simon Réka Zsuzsanna meséi

A hajóláda

Nyújtózkodott a sötétség. Hosszú zömök karjaival ölelni készült. Felvette csendből szőtt gúnyáját, és komótosan útnak indult. Behömpölygött a szűk utcák közé, elfeküdt szelíden, aztán magához ölelt minden házat.
Csukódtak az apró ablakok, kattantak az ajtózárak, pislákolni kezdtek a lámpafények. Csak a városszéli eldugott műhelyben volt nagy a sürgés-forgás. Ugrált a kalapács, táncolt a véső, pattogtak a kunkori forgácsok. Izzott a vas a duzzogó tűzben, az öreg asztalos fáradt homlokát törölgette.
– Mindjárt itt lesznek, kész kell lennünk, kész kell lennünk! – ismételgette izgatottan az öreg mester, és közben az ablakrést fürkészte.
Nyakigláb inasa unottan kalapált, tömzsi kezeivel egy nagy vaspántot egyengetett.
– Kész vannak már a sarokvasak? – fordult Mezítláb inasához az ősz asztalos.
– Igen, megvannak. Csak az utolsó vaspánthoz kell még egy kis idő.
– És a fogantyúk – vonta fel szemöldökét az asztalos –, hol vannak?
– Itt ni, a sarokban. Azok is készek, akár pihenhetnénk is egy kicsit – rötyögte félhangosan Nyakigláb, de akkora nyaklevest kapott az öreg mestertől, hogy azonnal elment a kedve a pihenéstől.