Finy Petra meséi

Nini néni és a rakéta

Nini néni, mindenre azt mondja, hogy: „Nini!”
Vagy legalábbis az érdekesebb dolgokra. Meg a látványosabb valamikre. Esetleg a különleges ez meg azokra.
Úgy tud örülni az izgalmas látnivalóknak, mint egy gyerek. Néha nem csak örülni tud úgy, mint egy gyerek, hanem viselkedni is.
Például, a haját mindig két copfban hordja. Akarom mondani, két kontyban, hiszen mégiscsak egy idős asszonyról van szó. A szörpébe buborékot fúj, de még a húslevesébe is, bár ez egy kicsit körülményesebb a sok cérnametélt miatt. A tejbegrízről pedig lefújja a kakaót. Pont Nono bácsi szemébe.
Aztán nem szereti a szoknyákat, mert az beleakad az ágakba, amikor fára mászik. Ugyan bottal mászik fára, de csak felmegy oda. És ha a cseresznyefa tetején talál érett cseresznyéket, azt mondja kezében a gyümölcsökkel: „Nini!” Majd felakaszt egy párat az egyik fülére, egy másikat pedig a másik fülére.
Ezen kívül rózsaszín gumipánttal rögzíti a fejéhez a szemüvegét, hogy le ne essen, amikor focizik a fiúkkal a téren. Ugyan bottal focizik, viszont egész ügyes csatár még így is. Rúg egy jól csavart gólt, és azt mondja a hálóra mutatva: „Nini!”
Majd a botjával visszapöcköli azt a füves földdarabkát, amit a nagy rúgással kitépett a pályából.
Na, persze, azért vannak felnőttes szokásai is Nini néninek. Például, nagyon szereti a kávét. Minden reggel, és délután felteszi a kicsi, ezüstszínű kávéfőzőjét a tűzhelyre, és megvárja, míg az szörcsögve ki nem folyatja a barna italt. Akkor aztán beleiszik, és szürcsölve elkezdi inni, de olyan hangosan szürcsöl, hogy Nono bácsi, egyszer csak megszólal: „Nono!”
De Nini néni csak folytatja a fülsértő kávészürcsölést, így az idős úr kénytelen sárga füldugót nyomkodni a fülébe.
Nini néni ma reggel is megtömködte a kávéfőzőt kávéporral, öntött bele egy kis vizet, és várt. Ám a finom nyálszotyorgtatáshoz hasonló hang helyett most durva slejmhöcsörgtető zajokat adott ki a kávéfőző gép. Félni lehetett, hogy az egész szerkezet nemsokára felrobban.
Akkor belenézett a mosogatóba Nini néni, és így kiáltott: „Nini!”.
Ott ugyanis a szokásos kávéadagoló kiskanál helyett egy nagykanál volt. Nini néni annyira fáradt volt reggel, hogy elnézte az evőeszközt, és a nagy kanállal egy kicsit túltömte a kávégépet.
Nono bácsi csak ennyit dörmögött erre: „Nono!”. És egy kicsit hátrébb húzódott a konyhában.
Az öregek figyelték, mi fog történni.
De a kávéfőző gép, ami egyébként pont úgy nézett ki, mint egy kicsi, ezüst rakéta, nem robbant fel, hanem felrepült az égbe, fel egészen a csillagokig. Pont úgy, ahogy azt a kicsi, ezüst rakéták szokták.
Nini néni pedig csak meghatottan nézett utána, botjával bizonytalanul az égre bökött, és ezt mondta: „Nini!”
Büszke is volt a kávéfőzőből lett rakétájára, meg azért hiányzott is neki.
Másnap, amikor bottal indult el görkorcsolyázni a parkba, és épp vidáman lökte magát a piros salakú teniszpályák mellett, észrevett a földön egy kicsi, ezüst valamit. Az ő kávéfőzőből lett rakétája volt az. Lehajolt hozzá, és büszkén ezt motyogta: „Nini!”
És dicséretképpen toppantott kettőt a piros porban barna botjával. Elégedett volt a géppel, hogy ilyen sikeresen földet ért.
Viszont amikor otthon szétcsavarta, hogy megtisztítsa, nagyon elgondolkozott. A kávéfőzőből ugyanis vörös homok szóródott ki. Pont olyan vörös, mint amilyen a Marson is van. Ekkor azt suttogta Nini néni, hogy: „Nini!”.
A botját pedig tétova mozdulattal megsimogatta.
Mindig is sejtette ugyanis, hogy különleges kávéfőzője van, de hogy a Marsig is képes elrepülni, azt soha nem gondolta volna.
Nono bácsi pedig nem akarta kiábrándítani azzal, hogy az csak a teniszpálya salakja, és nem űrhomok, ezért csak ennyit mondott: „Nono!”

Nono bácsi és az ablak

Nono bácsi megfigyelő típus. Vagy inkább meghallgató típus.
A fülcimpái olyan nagyok, mint a játék hajók vitorlái. És olyan rózsaszínűek is. Ezek a nagy vitorla-fülek pedig úgy rezegnek a szélben, mint a flamingó szárnyai felszállás előtt. Lágyan fodrozódva a levegőben mindig valami új zaj után kutatnak. És, ha valami izgalmas neszt érzékelnek, megállnak. Nono bácsi ilyenkor a felfedezés gyönyörével közli: „Nono!”Nono bácsi ugyanis zajgyűjtő. Úgy szedegeti össze a fejébe a különféle hangokat, mint ahogyan más a matricáit ragasztgatja bele az albumába. Tudva, hogy az értelmetlen dirib-darabkákból majd összeáll valami új egész.
Nono bácsi zajgyűjtő és zeneszerző.
Ezért ő mindig otthon ücsörög, amikor Nini néni a botjával görkorcsolyázik, focizik a fiúkkal, vagy éppen fára mászik cseresznyéért.
Leül a zongora elé, amely olyan barna, mint Naunau kutya. És amelynek ugyanúgy négy lába van, mint Naunau kutyának.
Az öreg Naunau kutya már nem igazán tud ugatni, a v-betűt pedig, ami a vauzáshoz kell, végképp nem tudja kiejteni. Ezért csak azt szokta nyikkantani, hogy:„Naunau!”
A négy lábú zongorára ő talált rá egy hangszerkereskedés kirakatában, és addig ugatott előtte, amíg Nono bácsi sóhajtva azt nem mondta: „Nono!”. Ez azt jelentette: „Na jó, rendben, megvesszük, ha már ennyire hasonlít rád a négy lábával és a szőrbarna furnírjával.”
Szóval, Nono bácsi úgy szokott zenét szerezni, hogy leül a zongora elé, maga mellé hívja Naunau kutyát, és egy frissen hallott zajt felhasználva komponálni kezd. Vagy komponülni, mert úgy azért kényelmesebb.
Ma délelőtt azonban semmilyen új neszre nem lett figyelmes, hiába hegyezte nagy, rózsaszínű, lebernyeg-fülét.

Reklámok

Hogy tetszett?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s