Berg Judit meséje

Végtelen történet
(8 éves kortól ajánljuk)

Kovács Barnabás napok óta a jelre várt. Hogy pontosan milyen jelre, maga sem tudta megmondani, pont ettől volt a várakozás annyira izgalmas. Elképzelhető, hogy egyszer csak meglát valamit az utcán, amiről tudni fogja, hogy eljött az idő. Lehet az egy furcsa rajz a járdán, vagy egy papírfecni, amit pont az ő lába elé sodor a szél. Esetleg megszólítja egy ismeretlen. A szülei ugyan számtalanszor a lelkére kötötték már, hogy ne álljon szóba idegenekkel, de ez majd más lesz. Ha a jel hordozója szólítja meg, rögtön tudni fogja, hogy nem idegen!
Mert, hogy közeleg a nagy pillanat, abban egészen biztos volt. Érezte a bőrén, és a bizsergésen, ami átjárta, valahányszor belemerült az olvasásba. Egyszer már majdnem sikerült is megvalósítania a nagy tervet, igaz, nem egészen úgy, ahogy ő gondolta. Magyar órán a honfoglaló magyarokról olvastak éppen, és ő hirtelen meghallotta a lódobogást, a vad nyerítést és a harcosok csatazaját az olvasókönyv lapjai között. Ha a padtársa, Pöcök nem vágja oldalba pont akkor a vonalzóval, biztos meg is látta volna a vágtázó lovasokat.
Boldizsár ugyanis nagy útra készült. Minden vágya az volt, hogy belekerülhessen egy történetbe. Hogy ott mozoghasson, beszélhessen, segíthessen a történet szereplőin a könyv belsejében. Hogy a könyvben szerzett kardjával lesújthasson a mesebeli gonoszokra. Tudta jól, hogy megvan hozzá minden adottsága. Ha olvas valamit, az a képzeletében azon nyomban életre kel, szinte kézzelfoghatóan valóságossá válik. Barnabás úgy érezte, hogy csak egyetlen apró lépés választja el attól, hogy tényleg részesévé válhasson egy történetnek. De mi ez az apró lépés, és kinek kell megtennie?
Először azt gondolta, hogy az ő feladata megtalálni az átjárót, ami a könyvek belsejébe vezet. Akkor ütött szöget a fejébe a gondolat, amikor a Narnia krónikáit olvasta. Ott a gyerekek egy szekrényen keresztül jutnak át Narniába, a mesevilágba, ahol sok kaland végeztével az ország királyai leszek. Barnabás ezután rögtön ellenőrizte az otthoni szekrényeket, bemászott mindegyikbe, még abba is, ahol apu öltönyei és nyakkendői lógnak. De az ő lakásukból nem vezetett út könyvbeli birodalmakba.
Barnabás azonban cseppet sem búsult. Úgy vélte, előbb-utóbb mégis megtalálja az átjutás módját. Ha nem egy szekrényen keresztül, hát máshogy. Lelkesen falta tovább a könyveket. Elolvasta az Emil és a detektíveket, a Nagy Indiánkönyvet és a Harry Pottert. Sőt, még a Ruminit is. Végül egy egészen különleges könyv akadt a kezébe, amitől minden megváltozott. Biztosan tudta és érezte, hogy most már sikerülnie kell. Talán a könyv maga volt az első jelzés, ami után a várva várt jel következik.
Ez a különleges könyv, ami ennyire felforgatott mindent, az iskolai könyvtárban akadt Barnabás kezébe. Címe: A Végtelen Történet. Főszereplőjét szintén Barnabásnak hívják. Igaz, nem sokban hasonlít Kovács Barnabáshoz, de mégis. A nevek egyezése nem lehet véletlen! Csakis azt jelentheti, hogy Kovács Barnabásnak is sikerülni fog az, ami könyvbeli druszájának.
A Végtelen Történet főszereplője egyébként egy szomorú, dagi, nem túl bátor kisfiú, akit Bux Barnabásnak hívnak. A történet úgy kezdődik, hogy ez a Bux Barnabás olvasni kezd egy csodálatos könyvet, aminek címe: A Végtelen Történet. Barnabás megtudja a könyvből, hogy a távoli Fantázia birodalmát halálos veszély fenyegeti. Az ország szép lassan kezd semmivé válni, az erdők, hegyek, mocsarak, városok egymás után tűnnek el nyomtalanul. Fantázia népe retteg, az ország minden tájából rémült követek érkeznek a Kislány Királynőhöz, aki az ország uralkodója és éltetője. Olyan, mint a mi testünkben a szív. A követek azt találják, hogy a Kislány Királynő halálos beteg. És ahogy benne pusztít a kór, úgy pusztul el sorjában az egész birodalom. Ha pedig a királynő meghal, az utolsó fűszálig és homokszemig megsemmisül Fantázia.
A Kislány Királynő tudja, hogy él valahol egy ember, aki meggyógyíthatja. Elküldi hát Atráskót, a fiatal lovast, hogy keresse meg és vezesse hozzá ezt az embert. Hogy ki ő, és hol lakik, senki sem tudja. Ezt is Atráskónak kell kiderítenie. Atráskó bátor harcos, rettenthetetlen vadász, bár még ő maga is gyerek. Haja fekete, bőre olivazöld, lova pusztulása után sárkányháton folytatja útját. Aztán, a kalandok során szép lassan kiderül, hogy Fantáziát és a Kislány Királynőt nem más mentheti meg, mint a dagi, nem túl bátor Bux Barnabás, aki az iskola padlásán kucorogva Fantázia történetét olvassa. Hihetetlen, ugye? Már hogy menthetné meg a könyvbeli királynőt az a fiú, aki éppen a beteg királynőről szóló könyvet olvassa?
Mégis így van. Először Barnabás sem akarja elhinni, aztán szomorúan arra gondol, hogy ő úgysem tud bejutni a könyvbe. Az utolsó pillanatban persze mégis sikerül neki, hiszen Atráskó az egész világon, sőt azon kívül is csak őt kereste. Sárkányháton repíti Barnabást a Kislány Királynőhöz, akiben már alig pislákol az élet. De Barnabás megmenti őt, és a megmaradt, zsebkendőnyi ország helyén hatalmas, új Fantázia-birodalmat épít a saját akaratával és képzeletével. Erről szól a mese. Gyönyörű könyv A Végtelen Történet.
Kovács Barnabás háromszor is elolvasta. A mese végén egy öregember, aki régi könyveket árul egy antikváriumban, azt mondja Bux Barnabásnak, hogy a Fantáziába vezető út mások előtt is nyitva áll. Bármelyik könyvbe be tud lépni az, aki igazán szeretne. Márpedig, ha valaki, hát Kovács Barnabás igazán szeretne! Ezért várta napok óta olyan nagyon a hívást. Atráskó érkezését vagy bármi mást. Azt a bizonyos jelt, ami megnyitja előtte az utat. Ő is harcolni, barátkozni, királynőt menteni akart. Ez az igazi kihívás, nem a mateklecke meg a bakugánozás délután!
De a jel egyszerűen nem jött, és Barnabás egyre türelmetlenebb lett. A könyvtáros néni nem győzött csodálkozni, hogy a máskor annyira barátságos fiú kedvetlenül válaszolgat, és ok nélkül kapkodja a tekintetét mindenfelé. Végül megkérdezte, mi bántja.
Barnabás nagyot sóhajtott, és elmesélte. Eleinte titokban akarta tartani ugyan, végül mégis jólesett beszélni róla, és különben is azt remélte: talán a könyvtáros néni tud neki segíteni. A könyvtáros néni figyelmesen végighallgatta Barnabás beszámolóját, aztán elmosolyodott, és megsimogatta kisfiú fejét.
– Jaj, Barnabás, hiszen te olyasmire vágysz, ami már régóta a tiéd! Fantázia birodalmában kalandozni nem jelent mást, mint átélni a mesét. Neked különös képességed, hogy teljesen beleéled magad a történetbe. Nem érzed úgy néha, mintha magad is részt vennél a kalandokban?
Barnabás tétován bólintott.
– Na, látod! – folytatta a könyvtáros néni. – Ráadásul senki sem szokott olyan gyönyörű és részletes rajzokat készíteni az olvasmányairól, mint te! Hidd el, nincs miért szomorkodnod! Régóta van bejárásod Fantáziába!
Barnabás csendesen hallgatott, aztán megköszönte a segítséget és elindult. Rettentő csalódottnak érezte magát. Egyáltalán nem mindegy, hogy valaki beleéli magát a történetbe, és úgy érzi, mintha vele is megtörténtek volna a kalandok, vagy tényleg bejut a könyvbe, és saját maga alakíthatja az eseményeket. Kovács Barnabás ez utóbbira vágyott mindennél jobban.
Leszegett fejjel battyogott a buszmegálló felé, mikor egy ismeretlen hang szólalt meg a háta mögött.
– Kisfiú, nem te veszítetted el ezt a dobozt?
Barnabás megpördült. Öreg, kopott kabátos, borostás képű, ősz hajú férfi állt mögötte, kezében egy gyufaskatulya méretű dobozkával. A doboz egészen különös módon csillogott. Barnabás óvatosan kinyújtotta érte a kezét, az öreg pedig barátságos mosollyal a tenyerébe helyezte.
– A táskádból eshetett ki – mondta. – Nyitva maradt a külső zseben a zipzár.
Még egyszer rámosolygott Barnabásra, aztán lassú, kissé bizonytalan léptekkel továbbsétált. Barnabás egy pillanatig szinte megkövülten állt, szemét a különös fényű dobozra meresztette, aztán mindent megértett. Csalódottságában könnyek gyűltek a szemébe. Az öreg nem a mesevilág küldötte volt, és nem a várva várt jelt nyomta a markába, hanem csak egy vacak papírdobozt. Már megint Pöcök, a padtársa szórakozott vele.
A gyufásdoboz tényleg Barnabásé volt, valószínűleg a nyitva felejtett zsebből pottyant a járdára. Azért tűnt elsőre különösnek, csillogónak, mert ez az ostoba Pöcök rátekerte az alufóliát, amibe anyukája a szalámis zsömlét csomagolta.
A gyufásdoboz egyébként egy döglött rózsabogarat rejtett, Barnabás a kertben találta pár nappal korábban. Olyan szép zöld fénnyel csillogott a háta, hogy Barnabás nem tudta otthagyni a fűben. Gyufaskatulyába helyezte, bevitte az iskolába és megmutatta a barátainak. Környezetórán is elővette, hogy a tanító néni és az egész osztály megnézhesse. Úgy látszik, Pöcök a szünetben ellopta, és rátekerte az uzsonnájáról szerzett fóliát, aztán elfelejtette behúzni a zipzárt, mikor visszatette Barnabás táskájába.
Barnabás elkeseredett. Lehet, hogy tényleg a könyvtáros néninek volt igaza? Be kell érnie azzal, hogy gondolatban éli át mások kalandjait? Nem lesz soha igazi jel, és egyetlen képzeletbeli hős sem csodálja majd a bátorságát? Soha egyetlen történet sem fog az ő tettei mentén alakulni? Annyira bántotta ez a felismerés, hogy mérgében megfogadta: nem olvas soha többé. Ha a Kislány Királynő nem hívja, ha se Harry Potter, se Robin Hood nem kéri a segítségét, ő ugyan nem fog senkinek sem könyörögni.
Otthon ledobta az iskolatáskáját, és nagy dérrel-dúrral bevonult a szobájába. Tanulni nem volt még kedve, leült az íróasztalához, elővett egy papírt és csak úgy, firkálni kezdett. Először lerajzolta az ősz hajú embert, akitől a kis dobozt visszakapta. Fehér haját egészen loboncosnak ábrázolta, látszott, hogy játszik fürtjeivel a szél. Aztán következett a doboz. Barnabás kicsit nagyobbra, szinte láda méretűre formálta, kerültek rá vaspántok, cirádák és egy lakat is. Ki tudja, talán már nem is a döglött rózsabogár lapul benne. Hát akkor mi?
Barnabás a lap szélére lerajzolta a kis bogarat, de a kitinpáncél közepébe végül két szemet biggyesztett, mintha egy furcsa szörny feje volna a bogár háta. Hát persze, hiszen a vak is láthatja, hogy az egy sárkány! Barnabás csak rajzolt, rajzolt, a sárkánynak újabb és újabb fejei nőttek, testét pikkelyek borították, ocsmány pofájából kacskaringós lángnyelvek törtek elő. A tűz- és füstáradatban pedig mintha egy alak botladozna. Barnabás kezében villámgyorsan járt a ceruza, az alakot már egész tisztán ki lehetett venni, egy sérült lovag térdelt a földön, páncélinges kezét védekezőn tartva a feje fölé. De hiába, a sárkány perzselő leheletétől már csak a csoda mentheti meg!
Vagy mégsem? Barnabás izzadt ujjai szinte elfehéredtek, úgy szorította a ceruzát. A füstgomolyagból először egy hatalmas, oroszlánfejjel dísztett pajzs bontakozott ki, amely oltalmazón borult a sebesült fölé, aztán a homályból előlépett egy daliás lovag. Délceg alakját ragyogó páncélöltözet és fekete köpeny borította. Tollas sisakja eltakarta fülét és a haját, de a szeme szakasztott, mint Barnabásé! Pajzsán szinte izzott az oroszlán sörénye, ahogy a sárkány szájából ömlő lángokat visszaverte.
A sárkány most támadásba lendült. Az oroszlános pajzs gazdájának élete csak egy hajszálon függött, de a lovag úgy küzdött, mintha száz élete volna. Erős csapásokkal és ügyes trükkökkel sorban lenyisszantotta a fenevad fejeit. Az utolsó fejből kénköves füst tört elő, hogy mérgével fojtsa meg a lovagot. Ám a dalia eszén nem tudott túljárni. Visszatartotta a lélegzetét, fél kezével még az orrát is befogta, úgy tört a szörnyetegre. Az nem számított a támadásra, váratlanul érte a hatalmas csapás, amely lemetszette utolsó füstölgő fejét is a nyakról. Az öreg haját fodrozó szellő óriási szélviharrá növekedve eltakarította a bestia döglesztő leheletét. Barnabás végre fellélegzett. Kiengedte az elhasznált levegőt és kapkodva szívta magába a friss oxigént. A sérült lovag hálálkodva mondott köszönetet megmentőjének.
Barnabás megpihent. Leeresztette a ceruzáját és körülnézett. Egy pillanatig azt hitte, álmodik. Nem tudta, hol van, miféle szobába csöppent a harcmezőről. Aztán megértette. Otthon ült a szobájában, az íróasztalánál, az egész küzdelem a képzeletében és a papíron játszódott csupán. De hiszen akkor mégis megkapta a jelt, elért hozzá Fantázia hívó szava! Lehet, hogy nem Harry Potter hívta őt Roxfortba, hogy részt vegyen a kalandjaiban, és a Kislány Királynőt sem neki kell megmentenie, de ez tulajdonképpen mindegy. Csakis az számít, hogy sikerült. Ő, Kovács Barnabás be tudott lépni egy történetbe, és kedvére kalandozott abban a világban, amit ő maga teremtett a képzeletével!
Barnabás nyújtózkodott, majd elégedetten dőlt hátra. Mostantól minden másképp lesz majd. Micsoda buta ötlet volt, hogy nem olvas többé! Hiszen bármelyik történetet a kedve szerint alakíthatja. Ha a leírt szavakat meg nem is tudja változtatni, gondolatban kieszelhet és átélhet új kalandokat, találkozhat bármelyik régi szereplővel, vagy, ha kedve tartja, új szereplőket is kitalálhat. Elég hozzá, ha becsukja a szemét vagy fog egy cerkát és rajzolni kezd. Sőt, egyszer majd igazán nekidurálja magát, és le is írja a kitalált kalandokat.
Ki tudja? Talán valamikor az ő könyvei fölött fog majd egy másik Barnabás álmodozni.

Reklámok

Hogy tetszett?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s