Békés Márta versei

Tanulj meg néhány mondást

Tanulj meg néhány mondást:
Nem mind arany, mi fénylik.
És tudd, a hazug embert
ha lassan is, elérik.
Az egyik sánta kutya,
a másik sánta eb,
Két vasad addig üssed,
míg nem lesz fényesebb!
Az ebül szerzett jószág,
ebül vész, annyi szent,
szegény embert az ág
is húzza odalent.
A korsó addig jár
a kútra, míg reped,
a kávájára már
ne tedd a feneked!
Ennek fele se tréfa,
ha nem rímel a strófa.
Kéne most egy fura
fából vas metafora.
A vers az jó, ha lüktet,
a rím csak holmi ékszer,
emitt keresztrím jönne,
ki gyorsan ad, az kétszer,
miként a rest is fárad,
a lelki szegény boldog.
Az én házam a várad.
Kutyából nem lesz hot dog.
Fordítsd a szót komolyra!
Ne űzd a fényt a talmit!
Légvárakat ne építs!
Ne szolgáld más hatalmit!
Az alma nem hull messze
a mátertől, ha mondom.
Nem szóltam volna, akkor
nem lenne ennyi gondom.

Duna-avatás

Az én nagyapám ott volt,
amikor megnyitották a Dunát.
Persze még nagyon kisfiú volt.
A dédnagyapám felültette
az egyik lánchídi oroszlán hátára,
és ő onnan nézte az ünnepséget.
A hidakon borzasztó nagy volt a tolongás,
alig fértek fel az emberek.
A Gellérthegy föl volt virágozva.
(A többi hegyet még csak
akkor kezdték építeni.)
Sokan tiltakoztak, mert az alagútra is
egy nagy hegyet terveztek.
A rakpartokról még hajnalban
elhordták a hirdetésekkel, plakátokkal
teliragasztott kerítéseket.
A meder aljára felfestett trágár szavakat
már két napja sikálták,
végül feladták.
A Duna majd úgyis eltakarja.
És akkor jött a legnagyobb meglepetés!
A Margit-híd és az Árpád-híd közé
egy csodálatos szigetet építettek.
A 6-os éppen arra jár és így
könnyen meg lehet majd közelíteni.
Pontosan déli 12-kor a Citadellán
eldördültek az ágyúk,
és ünnepélyesen kinyitották
a csapokat.

A hold

Mondják, fényes, égi herceg,
mástól lopott fénnyel henceg.

Ezzel is csak akkor kérked,
körötte már éj sötét lett.

Saját fénye nincs egy szikra,
úgy tesz, mintha – ez a titka.

Belső izzás sohasem volt;
hiszi, hogy övé a mennybolt.

Egy valakivel van jóban,
saját tükrével a tóban.

Egymást dicsőítik sokat,
s megvetik a csillagokat.

Ellenségük minden hajnal,
el is tűnnek sápadt arccal.

Új nagykabát

Kaptam egy új nagykabátot,
olyan nagy volt, hogy az ujjam
az ujjából ki se látszott.

Belenövöl, majd meglátod,
nem akárki kaphat újat! –
vígasztaltak a barátok.

Aztán nőttem három számot,
s mintha rámöntötték volna,
de ki hord nyáron kabátot?

Kurta lett már novemberre,
anyu szólt, venni kell újat.
Rá is fér már az emberre.

S kaptam egy új nagykabátot,
olyan nagy volt, hogy az ujjam
az ujjából ki se látszott.

      Dávid labdája

      Dávid labdája elveszett,
      kutattunk rétet, kerteket,
      pagony mélyét, bokor alját,
      sehol sem leltük a labdát.
      – Csak játszottam volna vele,
      nem is rúgtam nagyot bele.
      De most már igen hiányzik,
      főleg, hogy mondják, hiánycikk.
      Piros volt és tele pöttyel,
      én hű voltam, ő hagyott el.

      Hova lett a pöttyöslabda?
      Épp egy egér surrant arra.
      – Cin-cin, ily szép kerek sajtot
      még nem láttam – így sóhajtott.
      Ham-ham – gondolta magában,
      s ette is volna javában.
      Pöttyöslabdánk sejti a bajt,
      – Én nem lenni nagy, kerek sajt,
      de játszanivaló labda.
      Dobj fel gyorsan a magasba!

      Pöttyöslabda repült, repült,
      épp egy kiscicához került.
      – Ilyen piros gombolyagot
      dédanyám se gombolygatott.
      Karmát kéjesen mereszti,
      ezt bizony el sem ereszti.
      Érzi labdánk, hogy ez csapda,
      – Vagyok piros pöttyöslabda,
      nem afféle pamut-gurtni.
      Tessék belém nagyot rúgni!

      Pöttyöslabda nagyot lendül,
      épp egy kutyalábnál landol.
      – Vau, édes húsgombócom,
      pompás illat, úgy orrontom.
      Az a gondolatom támadt,
      megleltem a vacsorámat.
      – Megkímélném csalódástól,
      nem lesz jó, ha belémkóstol.
      Ehetetlen labda vagyok,
      gurítson, ha lehet, nagyot!

      Gurul, gurul pöttyöslabda,
      most egy béka kapott rajta.
      – Ez a légyölő galóca,
      brekeke, már évek óta
      szívem melengetett vágya,
      napernyőmnek nem lesz párja.
      – Milyen érvet hozzak föl, hogy
      békaésszel végre fölfogd,
      mérges vagyok, de nem gomba!
      Lökj meg, nem leszek goromba!

      Száll a labda, fán akadva
      tán örökre ottmaradna,
      de egy madár rája lelve
      régi álmát látja benne.
      – Csip-csip, piros kerek alma,
      kis begyem csemegét fal ma!
      – Ó, megannyi félreértés,
      megbocsáss, de ne vedd sértés-
      nek! – de míg ezt magyarázza,
      szél támad, s a fát megrázza.

      Fa tövén, hol puha pázsit,
      bánatosan gubbaszt Dávid.
      Pöttyöslabda hogy lepottyan,
      épp a feje búbján pattan.
      – De hisz ez az eltűnt labdám!
      El se veszett, megkerült, lám.
      – Ó a világ újra kerek;
      Rámismert bennem a gyerek!
      Versnek ilyen véget kértem,
      visszahozni szaladj értem!

      Reklámok

Hogy tetszett?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s