Dávid Ádám: Millennium expressz – A potyautas

(részlet Dávid Ádám Millennium expressz – A potyautas című új regényéből, amely a Tilos az Á Könyveknél jelenik meg. Bemutatója 2013. december 6-án, pénteken, 17 órakor lesz a Szatyor Bárban (Budapest, Bartók Béla út 36.)

Zsiga a velocipéd kormányát próbálta kiszabadítani a paplanból, de a kavargó lúdtollfelhőn át látta, hogy nyílik az ajtó, és Dezső két tizennyolc év körüli fiút támogat be a kocsiba. Mindketten csuromvizesek voltak, ruhájukra szalmaszálak tapadtak, és már messziről hallani lehetett, hogy vacog a foguk. Ám Dezsőt ez sem hatotta meg.
– Hivatalos iratok? – tette fel kedvenc beugratós kérdését.
Zsiga már pattant volna, de Kazán mosolyogva leintette. Dezső nem kapott azonnali választ, úgyhogy más nyelveken is próbálkozott:
– Offizielle Papiere? Any documents? Avete documenti?
A bal oldali fiú csuklott egyet, és azt motyogta:
– Dózsa György unokája vagyok én…
– Ja, hát ezt bárki mondhatja. De tudod-e igazolni?
A másik fiú üveges szemmel nézett maga elé, majd ő is megszólalt:
– Elúszott.
– Góg és Magóg fia vagyok én…
– Minden elúszott…
Dezső megtorpant.
– Szóval azt állítjátok, hogy nincsenek papírjaitok?
– Sem utódja, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse nem vagyok senkinek – mondta a csuklós.
– Akkor most kinek a rokona vagy?
– Nem vagyok senkinek.
– Összevissza beszélsz! Felsorolod nekem a családfádat, aztán meg eljátszod az árvát. Utoljára kérdem: mi van az iratokkal?
– Minden elúszott – mondta megint a jobb oldali fiú. Dezső felsóhajtott.
– Na jó, most az egyszer megadom nektek az ideiglenes millenniumi státuszt, de…
– Dugulj el, Dezső! – szólalt meg valaki a háta mögött. Egy kifogástalan egyenruhába öltözött fiatalember érkezett cuppogó léptekkel a vagonba.
– Fecske! – kiáltotta Zsiga, és a férfi karjába vetette magát. ¬– Hát te hogy kerülsz ide?
– Jó reggelt, cimbora! Ennek a két jómadárnak próbáltam segíteni, de mielőtt eljuthattunk volna a legközelebbi kórházig, Kazán megint megelőzött – felelte Fecske.
– Felügyelő! – mondta Kazán, mire Fecske haptákba vágta magát, és szalutált.
– Szolgálatára, kapitány! – kiáltotta.
– Maga is nagyon jól tudja: a Millennium vészhelyzetben irányíthatatlan. Nem az én érdemem, hogy itt kötött ki ez a két ázott veréb.
– Fecskét miért magázza… magázod? – kérdezte Teri, és kikászálódott az ágyból.
– A felügyelő úr már régóta nem a Millennium utasa – felelte Kazán. – Komoly férfi, komoly szakmával. Persze ti nyugodtan tegezzétek.
– Ő volt az első, aki elhagyta az expresszt – tette hozzá Zsiga. – De rendszeresen meglátogat minket, és Budapesten nyomoz…
– Akkor át is adom őket a helyi hatósági közegnek – nyögte Dezső, azzal elengedte az új utasokat. Zsiga és Fecske eltámogatta őket a megüresedett ágyhoz, és betakarták a fiúkat a leszakadt függönnyel.
– Így ni! – mondta a felügyelő. Megborzolta Zsiga göndör haját, és odasúgta neki: – Megvan még a kuckó?
Zsiga vigyorogva bólintott.
Ekkor a csuklós fiú szólalt meg a földet bámulva:
– Egy gondolat bánt engemet… – suttogta. – Ágyban, párnák közt…
– Ne aggódj, nem fogsz meghalni, erről kezeskedem – mondta Kazán. – Hogy hívnak, fiam?
– A nevem Bandi. Ady Bandi.
– Minden elúszott – ismételgette konokul a másik.
– Az iratok miatt ne aggódj – próbálta vigasztalni Fecske felügyelő.
– Érdekelnek is az irataim! Ha ezzel a kalanddal nem késem le az athéni járatot, akkor úgyis a világ minden szegletében megismerték volna a nevem.
– Miért, ki vagy te? – kérdezte Zsiga.
– Hajós Alfréd, országos úszóbajnok, aki épp most vesztette el minden reményét.
Ady Bandi átkarolta a vállát, és dalra fakadt:
– Ne félj, hajóm, rajtad a Holnap hőse…
– Hagyj békén! Miattad van az egész!
– Röhögjenek a részeg evezősre…
Erre aztán mindenki elnevette magát. Még Alfréd is.
– Bandi, benned egy költő veszett el – csóválta a fejét Kazán.
– Alfréd pedig tényleg úszóbajnok – mondta Fecske, aztán a homlokára csapott. – Hát persze, így már világos!
– Akkor minket is felvilágosítanál? – szólt közbe Zsiga. – Mert én egy kukkot se értek.
– Csak röviden – mondta Kazán. – Itt túlságosan szem előtt van a Millennium.
Fecske felügyelő bólintott.

***

– Régóta nyomozok egy veszedelmes bűnöző és bandája után. Épp egy eredménytelen éjszakai bevetésen voltam túl, és hullafáradtan mentem hazafelé a budai rakparton. Akkora köd volt, hogy a pesti oldalt nem is lehetett látni. A Margit hídra pillantva furcsa mozgást észleltem: középtájt egy sötét alak imbolygott fel-alá, aztán áthajolt a korláton, és a vízbe zuhant. Tehetetlenül néztem az elhaló vízgyűrűket. Már épp segítségért akartam kiáltani, amikor…
– Miért nem ugrottál utána? – kérdezte Teri. – Egy felügyelőnek nem az lenne ilyenkor a dolga?
Fecske elvörösödött.
– Minden józan embernek ez az erkölcsi kötelessége hasonló helyzetben, feltéve ha tud úszni. Az én neveltetésemből azonban az úszásoktatás sajnálatos módon kimaradt. Annak pedig semmi értelme sem lett volna, hogy még egy ember fuldokoljon a Dunában. De amikor már azt hittem, végleg elmerült, a Margit híd legújabb szelleme felbukkant a vízből, és legnagyobb megdöbbenésemre nem levegőért kapkodott, segítségért kiáltott vagy imádkozott, mint bárki más tette volna a helyében, hanem nagy átéléssel szavalt valami verset!
Ady Bandi felmordult, mint egy oroszlán, és akkorát csapott az ágyra, hogy szállni kezdtek körülötte a lúdtollak.
– Az nem „valami” vers volt, nem egy alkalmi költeményecske, hanem maga a Híd-avatás, Arany János legrejtelmesebben felfénylő szövegkincse, őrülten örvénylő képáradata, a magyar líra édes-búsan tündöklő csillaga…
– Magam is nagy tisztelettel adózom Arany géniusza előtt – fojtotta belé a szót Kazán –, de ettől még nem vetném le magam a Margit híd közepéről.
– Én se így terveztem – védekezett Bandi. – Annyit tudtam csak teljes bizonyossággal, hogy el kell zarándokolnom a legendás hídhoz, ha már félnapnyi zötykölődés és a kelleténél több flaska bor árán Budapestre szöktem.
– Te elszöktél otthonról? – csúszott ki Teri száján.
– Ki ne akarna a szülői önkénytől szabadon világot látni? – nézett rá Ady Bandi. Terinek felgyorsult a szívverése. – Apám mindenáron jogi pályára szán, és a fejébe vette, hogy erre nincs alkalmasabb hely Debrecennél. De én nem akarok debreceni diák lenni! Micsoda porfészek az Budapest fenséges körútjaihoz és kávéházaihoz képest? Az este is végigjártam jó néhányat, és azonmód mennyi szellemi társra leltem!
– Képzelem – mondta Hajós Alfréd. – Ez az én formám: egy sült bolond miatt késem le az olimpiát!
– Miféle olimpiát? – kérdezte Zsiga. – Tudtommal az ókori görögök rendeztek olyat utoljára. Múlt héten tanultunk róla.
¬– Az ókori görögök? Hol élsz te? – kontrázott Alfréd.
– Én? Ezen a vonaton. És ha nem tetszik valami, le lehet szállni! – kiáltotta Zsiga.
– Nem beszélnél így Alfréddal, ha láttad volna, mire képes – mondta Fecske felügyelő.

Reklámok

1 thought on “Dávid Ádám: Millennium expressz – A potyautas

  1. Visszajelzés: Dávid Ádám új könyve

Hogy tetszett?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s