Karácsonyi kérdezünk mesemustrás alkotóinkkal

Mesemustrás szerzőinket idén arra kértem, válaszoljanak két, karácsonnyal kapcsolatos kérdésre:

1. Mi jut eszedbe, ha a gyerekkorod szentestéire gondolsz?
2. Te mit ajándékoznál az angyalnak?

Íme a beérkezett válaszok.

TÓTH ÁGNES

1. Hogy milyenek voltak gyermekkorom szentestéi? Ó, a karácsony maga volt a nagy Fehér Titok. Izgalom. Borzongató várakozás. Felgyorsult szívverés. Bizsergés, Visszafojtott lélegzet. Szobába zárt fenyőillat. Aranyozott dió, piros alma. Meséskönyv, színes ceruza, rajzfüzet. Néha eugénia.(kakaóskrémmel öszergasztott keksz) Anyukám csengő hangja, ahogy a Mennyből az angyalt énekeli. Karácsony másnapján nagyszüleimnél. Kicsi ház hódunnás dombok ölelésében.
Holdfényben csillogó, hunyorgó hószemcsék. Megannyi kristálypor. Fehér, sejtelmes, út. Alaktalan és kihalt, mint a szellemek útja. Sárgán hunyorgó ablakszemek. Odabent vacsora és fenyőillattal hintett szép csendes áhítat, amint az ünnep szentsége mindent átitat. Remény és imádkozás egy jobb jövőért.

2. Én csak egy ölelést. Hogy feltöltődjünk mindketten kifogyhatatlan, gyógyító szeretetettel.

CSÍK MÓNIKA

1. A bizsergető, fejbúbomtól lábujjhegyig átjáró izgalom, amellyel a Jézuska jövetelét vártuk. Már napokkal korábban feldíszítettük a fenyőfát, ott állt teljes díszben, aszaltfügésen, cukorkásan, ezüstös csillagszórósan, alatta frissen kelt búza kis szakajtókba ültetve. Az egész házat átjárta a fenyőillat, kellemes volt belépni, s lekucorodni a „karácsony illatú” langymelegben. Jézuska persze titokban járt nálunk, hiszen jól tudtuk, csak akkor kapunk tőle ajándékot, ha nem leselkedünk utána. A szentestei vacsorát már fészkelődve ültük végig. Hagyományos ‒ alma, dió, méz ‒ desszert zárta az étkezést. Az alma, hogy bárhol eltévednénk, mindig hazataláljunk, a dió, hogy megtudjuk, egészségesek leszünk-e a következő évben, s a méz, hogy fényesedjenek a fürtjeink.
Vacsora után ajándékbontogatás következett, majd éjféli mise zárta a napot. Fényes, díszes, vidám istentisztelet, hisz ilyenkor a szokásosnál többet lehetett énekelni.

2. Az angyalnak, az én angyalomnak, egy pár új cipőt adnék, hisz sokat kellett kísérgetnie, talpalnia utánam, hogy megóvjon minden bajtól. Kényelmes lenne a cipő, vattával bélelt, hogy kellemes legyen benne a járás, és nesztelenek a léptek, hisz az égi teremtmények nem szeretnek zajt csapni. Illat jelzi csak jöttüket: rózsa, vagy cseppenként oldódó gyöngyvirág.

DÁNIEL ANDRÁS

1. Sorban érkező, hangoskodó rokonok: kifestett nénik meg frissen borotvált, levendula felhőben viccelődő bácsik, lábuk körül frissen kipucolt, szépen vasalt gyerekek, egymásra dobált kabátok télszaga, csörömpölő edények, maradék bejglitöltelék a lábas alján, fenyőszag, gyertafény pöttyözte sötét szoba, mennybőlazangyal, nyüzsgés, rúzsos puszik, hogymegnőttélandriskám, csillagszóró keserű füstje, papírcsörgés, hangzavar, mithozottazangyalka?, tepsik, fazekak, halászlé sűrű illata, isteniezacsirkecilikém, szálló porcukor, cigarettafüst, morzsák a szőnyegrojtokon, az ablakon túl sötét, más ablakokban más karácsonyok, vörösborkarika a terítőn, oh tannenbaum, szájamban sütemény, négykézláb mászom az asztal alatt…

2. Talán egy függőágyat, hogy legyen mit kiakasztania két felhő közé, és elpihennie néha odafent, amikor belefárad a velem való vesződségbe.

MAJOROS NÓRA

1. Gyerekkoromban december 24-én a délutánt mindig a nagymamámnál töltöttem, mert borzasztó nagy szüksége volt rá, hogy valaki segítsen feldíszíteni a lakást. Hiába volt öt pár karja, valahogy a karácsonyi díszítéskor hirtelen ügyetlen lett. Amikor alaposan megmentettem, és még a fürdőszoba lámpáján is karácsonyfadísz lógott, hazasétáltunk. Útközben lestem az ablakokat, melyikben csillannak már fel a fények. Ahogy közeledtünk a házunkhoz, egyre nagyobb izgalom fogott el: vajon a mi ablakunkban látszik már a karácsonyfa? Ez a borzongós ablaklesés máig megmaradt, és a legnagyobb csoda, hogy akkor is, azóta is, mindig világítanak az angyaljelző, meleg fények bármikor, amikor hazaérek.

2. Kényelmes és meleg cipőt. Aki ennyit jár-kel, annak szüksége van rá. Ráadásul végre kipróbálhatná, milyen érzés, amikor megtömi csokival a Mikulás.

EGRI MÓNIKA

1. Ha gyermekkorom szentestéire gondolok, az első, ami eszembe jut, az a karácsonyfa illata .Ez már olyan erősen belém van kódolva, hogy el sem tudom képzelni rendes fenyőfa nélkül az ünnepeket. Tudom, hogy ez valahol önzés is, hiszen én is sajnálom a kivágott fákat, mégis ha csak tehetem, mindig a fenyőfaárusok körül lebzselek, és szagolgatom őket, mert ez boldogságot okoz. Mármint a fenyőfákat szagolgatom. Nem az árusokat:).
A szenteste gyerekkoromban összeforrt a felfokozott izgatottság állapotával. Már előtte felvezetőként ott volt az a rengeteg készülődés, boltba, piacra járás, sütés-főzés, és persze anyám minden évben elmondta, hogy soha többé nem főz ennyit. Aztán minden évben még többet főzött. Mindig az jutott eszembe, hogy kinek kell ennyi étel, mert mi ugyan nem eszünk többet csak azért, mert karácsony van. Aztán arra gondoltam, a Jézuskának is enni kell majd, ha már ő hozza az ajándékot. Megérdemli. Aztán meg az jutott eszembe, hogy ennyit mégse tud megenni még ő se, anélkül, hogy megfájdulna a hasa. De végül is az angyalkáknak is vihet belőle.
Az általános idegeskedésektől eltekintve jó karácsonyaink voltak, volt giccsesen felöltöztetett, fémszínű boával körbetekert hatalmas fánk, (ami mindig ferde volt, és ki kellett kötözni a radiátorcsőhöz, hogy valahogy átvészelje az ünnepeket), volt szaloncukrot fáról lelopó kutyánk, élőhal puttyogott a kádban egy fél napig, (aznap féltem kimenni kezet mosni, és a hal szemébe nézni, mert én már tudtam, amit ő még nem, hogy ő lesz a főétel). Volt kis csengőnk, amit már reggel óta rázogattunk, de a Jézuska ugye nem ugrik minden csengettyűszóra, csak ha már kész a fa, és kitakarítottuk a szobánkat is. Ilyen ez a Jézuska. De mindig eljött. És bár elvileg mindent lát, nem mindig azt hozta, amit szerettünk volna. De ez már csak így megy. Végül is a Jézuska is csak felnőtt ember.
Legalábbis akkor ezt gondoltam.:)

2. És hogy mit ajándékoznék egy angyalnak?
Látod, ez egy igen jó kérdés…
Minek örülhet egy angyal?…
Azt hiszem, ezt a kérdést nem lehet anélkül megválaszolni, hogy az ember át ne menne giccses közhelyekbe.
Mivel az angyalok szeretetlények, nemigen ajándékozhatunk nekik mást, csupán szeretetet. De nagyjából ez is a legtöbb.
És ha ez elég az angyaloknak, vajon nekünk, embereknek miért nem az?…

LAKATOS ISTVÁN

1. Nekem mindig különleges élmény volt a szenteste, anyuék általában olyan ügyesen kicseleztek minket, hogy nem csak az ajándékokról tudták elhitetni, hogy a Jézuska hozta, hanem a feldíszített fáról is. 24-én délután mindig elmentünk nagyszüleimhez, és amikor hazafelé mentünk már sötét volt, és néztük a házakat, az ablakokban a karácsonyfákat. Mire hazaértünk, már nálunk is ott állt feldíszítve, csillagszóróval. Anyu megrázott egy kis csengőt, az jelezte, hogy megjött a Jézuska. Utána ettünk.

MÉSZÖLY ÁGNES

1. A gyerekkorom szentestéiről leginkább a szüleim eszeveszett kapkodása jut eszembe, ahogy próbálják tökéletessé varázsolni az ünnepet. Takarítás, rántott hal, háromféle édes és háromféle sós sütemény, veszekedés. És hogy azért a végére csak megnyugodott minden, és csak megszólalt a Csendes éj.

2. Az angyalnak valami nagyon izgalmas és nagyon nem angyalos ajándékot adnék. Mondjuk egy napot a Vidámparkban. Hogy egész nap csak dodzsemezzen, körhintázzon, hullámvasutazzon – akár össze is piszkolhatná a hófehér ruháját, sőt, a barlangvasúton, ha senki nem látja, egy picipicit rosszalkodhatna is…

DEMÉNY PÉTER

1. Ha a gyerekkorra gondolok, olyan, mintha mindig havazna és karácsony lenne, szánkón érkeznek az angyalok. Vagy nyár, meleg, foci. A többi nincs. 🙂

2. Az angyalnak havat ajándékoznék. Lehet, hogy neki van, de ebből a célzásból tán megérti, hogy nekünk is kellene.

KISS OTTÓ

1. Nagyanyám és nagyapám alig félméteres karácsonyfája, amely az éjjeliszekrényen állt, és amelyen mindössze néhány gyertya égett. Ülünk a félhomályban, nagyanyám a kis Jézusról mesél, és szaloncukrot eszünk. Az otthoni szentesték fényesebbek: a nagyszoba szőnyegén játszom a feldíszített fa alatt. Nincs leengedve a redőny, ha az ablakhoz megyek, az utcai lámpák sárga fényénél látom, ahogy szakad a hó.

2. Egy lehetőleg szép és szőke lány testét, fehér ruháját és a magyar nyelvet, ha csak kölcsönbe vagy rövid időre is – hogy beszélgethessünk kicsit, és meg tudjam neki köszönni, hogy segített meghozni a legfontosabb döntéseimet.

TASNÁDI EMESE

1. Imádom a karácsonyt! Ez a kedvenc ünnepem. Gyerekkoromban mindig nagyon vidám ünnep volt és nagyon vártam. Emlékszem egy nagyon régi, nagyon hideg karácsonyra. Azt hiszem, hogy még nagyon kicsi lehettem, talán 3-4 éves. Sétáltunk anyukámmal és a bátyámmal, és nagyon fáztam. Aztán amikor hazaértünk, akkor a nagyszobában ott volt egy csodaszép feldíszített karácsonyfa és égtek rajta az égők, de addig nem mehettünk be a testvéremmel, amíg meg nem ígértük, hogy jó gyerekek leszünk jövőre. Ezt miden évben meg kellett ígérnünk anyukámnak, csak utána mehettünk a fához. Később persze már mi díszítettük apuval együtt a fát, anyu meg a konyhában főzött (kivéve a halászlét, mert az apu feladata volt). Nagyon sokat nevettünk apuval és a bátyámmal fadíszítés közben. Sokat ugrattuk egymást, és mindig közösen kicsit frocliztuk anyut is, aki a konyhába szorult. Majdnem minden évben műsoron volt a nem működik a karácsonyfaégő, az eltörött a csúcsdísz, és milyen zene menjen. Anyu a Mennyből az angyalt szerette, apu pedig a Csendes éjt. De a legjobb persze az ajándékok voltak. Anyuék mindig igyekeztek nagyon sok és nagyon vágyott ajándékokat adni. Emlékszem menyire örültünk egyszer egy doboz legónak (akkor az még nagyon ritka dolog volt mifelénk, és drága is). Meg egy könyvre is (A kurgáni napló – egy beteg kislány kezeléséről szólt), amit szinte még karácsony éjjel kiolvastam.
Szóval nagyon szeretem a karácsonyt! Igyekszem most is azt a gyerekkori hangulatot, azokat a nagy nevetéseket, a beteljesült vágyak, és a szeretettel teli kis csodák adta boldogságot megadni a gyerekeimnek, a családomnak.

2. Hogy mit ajándékoznék az angyalkáknak? Vidámságot és szeretetet. És szeretetet és vidámságot.


DÁVID ÁDÁM

1. A családfám apai ága csak úgy roskadozik a rokonoktól. December 25-én mindig összejön a nagy család, és vége-hossza nincs a beszélgetésnek, éneklésnek, csillagszórózásnak. Legalább húsz éve mesélte egyik nénikém, hogy Attila fia túl mohón dézsmálta suttyomban a szaloncukrokat a karácsonyfáról, és egy óvatlan pillanatban a hajára hullott a ragadós gyanta. Le is kellett vágni az időkapszulába szorult tincset, amelyből pár ezer év múlva talán meg lehet majd menteni a kihalás szélére került emberiséget. Legalább is húsz éve így gondoltam…

2. Attila anekdotáját sok-sok évvel később mesévé kanyarítottam, amely 2011-ben meg is jelent a Nini néni és a többiek című antológiában. És az unokatestvérem azóta valóban az ország egyik legjobb hegedűkészítő mesterévé vált. Ja, és két gyermeke is van! Nekik ajánlom az Angyali ajándékot.

TURBULY LILLA

1. Egy kis faluban, Náprádfán laktunk, ahol telente, ha hó esett, a lovas kocsik mögé szánkót kötöttek. (A falu szomszédságában, Rádiházán, van egy nagy ménes.) Máig a fülemben van, ahogy az éjszakai csöndbe beletrappolnak a lovak és belecsilingel a száncsengő. Éppen úgy, ahogy Weöres Sándor versében. Azt képzeltem, hogy a karácsonyfát is ilyen szánon hozzák. Emlékszem, ahogy négy-ötévesen ott toporgok a szobában, a dédanyám alig bír visszatartani, hogy ki ne rontsak az előszobába (mindig ott állítottuk fel a karácsonyfát), hallom a mozgolódást, mintha már a fenyőillatot is érezném, és majd szétvet az izgalom, hogy vajon mit kapok ajándékba.

2. Pótszárnyakat, hogy mindenhová eljusson, ahol csak szükség van rá.

MIKLYA LUZSÁNYI MÓNIKA

1. A hatvanas években voltam gyerek, nevelőapám hithű kommunista volt. Nálunk szó nem esett karácsonykor Jézus születéséről, a betlehemi történetről vagy a bölcsek eljöveteléről. Amióta emlékezni tudok, szüleimmel együtt választottuk ki a karácsonyfát, együtt díszítettük fel. Aztán apámmal rendszeresen elmentünk szánkózni, s ezalatt a Télapó a karácsonyfa alá tette az ajándékokat. Mindig tudtam, hogy mit kapok, mert már novemberben elkészítettem a karácsonyi kívánságlistámat, amit rendre teljesítettek is a szüleim, hiszen egyedüli gyerek voltam.
Egyszer nevelőapám édesapja is nálunk karácsonyozott. Vén kommunista volt az öreg, a Tanácsköztársaság idején is valamiféle szerepet vállalt, mert utána elfogták, és úgy megkínozták a szegedi Csillag börtönben, hogy megvakult. Csendes, szikár öregemberként él az emlékezetemben, aki egész életét feltette a kommunizmus szolgálatára. Mégis ő mesélte el nekem először Jézus születése történetét. Ekkortól vált számomra igazivá, átélhetővé a karácsony. Karácsonyfadíszeink között nem volt üstökös, Kisjézus vagy Mária, de ez nem jelentett számomra problémát. Egy ezüstszínű jegesmedvét neveztem ki magamban Kisjézusnak, s ezentúl minden évben ez a kismedve került a karácsonyfa legfontosabb helyére. Akiről egyedül én tudtam, hogy valójában Isten fia.

2. Az angyalok sokfélék, és mindenütt jelen vannak. Az én életemben is felbukkantak nemegyszer, s bizony nem viselkedtek mindig „angyalian”. Angyal volt az a régi barátom, aki egy hatalmas pofonnal térített észre, amikor tizenhat évesen ott akartam hagyni a gimnáziumot, mert szerelmes lettem, és férjhez akartam menni. Angyal volt a rajztanárom a főiskolán, aki nem engedett át egy másik szakra, hiába hisztériáztam. Öngyilkos angyal volt egy tehén, aki egyszer a vonatom elé vetette magát, amikor Kolozsvárra tartottam. Angyal volt egy egyházi hivatalnok, aki teológiai diplomát követelt tőlem. És angyal volt a gyerekeink életében Erzsi mama is, az egyszerű parasztasszony, aki nemcsak a takarítás és vasalás terhét vette le a vállamról, hanem pótnagymamája volt évekig cseperedő gyerekeimnek.
Az angyalok sokfélék, egy a közös bennük: Isten üzenetét közvetítik úgy, hogy sokszor nem is veszik észre. Én csak annyit kívánhatok hát az angyaloknak, hogy tudjanak mindig inkognitóban maradni. Akár saját maguk előtt is.

MIKLYA ZSOLT

1.
Hófehér, üveg zsír

Az angyal zsíros szárnnyal
törött üveg fölött áll,
nem tudja, merre nézzen,
hová bújjon, repüljön,
több angyaltársa kuncog,
nézzétek, az ügyetlen,
ki mindig azzal henceg,
hogy nincs elégedetlen
a védencei közt, és
balesetmentes évet
zárhat megint, ha addig…
ha nem jön közbe semmi.

Most pedig zsíros szárnnyal
inkább megsemmisülne
egy zsírhalom fölött, míg
a kisfiút ölelve
guggol az asszony, nincs baj,
nincs semmi baj, ne sírjál,
te jót akartál, adni,
odavinni anyának
a legszebb ajándékot,
a hófehér, üveg zsírt,
kicsúszott a kezedből,
nem tehet róla senki.

A vers hátterében megbúvó történet a következő: Kb. két éves lehettem, még egészen kicsi, amikor a járás okozott funkcióörömöt, meg az, hogy pakolhattam, hempereghettem, bebújhattam az asztal alá, stb. A karácsonyfa előtt először találkoztam azzal a szokásunkkal, hogy a család legkisebb tagja osztja ki az ajándékokat. Egyelőre én voltam a család legkisebb – már járni tudó! – tagja. Szenteste mindig eljöttek nagyapámék, apa szülei, velük volt teljes a kör, amit tudatosan a gondoskodás, öntudattalanul a hiánypótlás motivált. A fa alatt található ajándékok egyszerre fejezték ki a szükségletek és a szeretet praktikus kombinációját. Így került egy nagy befőttesüveg – amiben kovászos uborkát is szoktak készíteni – frissen kisütött zsír is a fa alá. Szüleim ugyanis ifjú és modern házasként már nem vágtak disznót, ám a disznóvágás javaira részlegesen még szükségük volt. Emlékszem a nagy üveg fehérségre, talán a legvonzóbb tárgyra, amit észrevettem, mikor beléptünk a gyertyafényben úszó szobába. S miután rögtön beleszerettem, hát megengedték, hogy én vihessem oda anyának a zsírt, ha egyszer én vagyok a legkisebb. Teljes lényemmel átöleltem a nehéz üveget. A szoba közepén azonban kicsúszott a karjaimból, és leejtettem. Ott álltam egy halom tört üveg zsír fölött, és elpityeredtem. Az a karácsony létörömről-kudarcról-szégyenről-hüppögésről-vigasztalásról szólt. Azóta sem tudtam ebből a körből kilépni. Számomra így teljes. Azt pedig csak felnőtt fejjel értettem meg, hogy a zsír-zsiradék-olaj az archaikus kultúrákban az áldás jelképe, hordozója. Szeretném hát még sokáig cipelni az idejekorán elejtett áldás üvegét, hátha egyszer célhoz ér, s betölti legalább a család szükségleteit.

(Zárójelben jegyzem meg, hogy az eset után zsírszállítmányok szigorúan csak fémbödönben hagyták el a nagyszülői házat.)

2. Zsírt.

TASI KATALIN

1. Visszaidézem, ahogyan a nagyapámmal kézen fogva útra kelünk, hogy megnézzük Nagykanizsa utcáin, kinek az ablakából látszanak már karácsonyi fények, kinél járt már az angyal. Emlékszem, hogy a függönyöket nem húzták be szinte sehol, hogy az utcáról is látni lehessen a fákat. Nem messze sétáltunk, négy-öt utcát, Magduskáig, és hozzá sem mentünk be, csak megnéztük, hogy van-e már fája. Visszaidézem, hogy mire hazamentünk, mindig volt már nálunk is gyönyörű, magas, hatalmas fa. Visszaidézem a héjában sült krumplin olvadozó teavajat, a sózott lilahagymát, meleg teát. A fújt, papírüveg díszeket, amikből minden évben eltörtem véletlenül egyet kettőt, és mindig megsirattam. A nagyanyám kedvenc, piris pöttyös gombadíszére különösen emlékszem.

2. Elképzelni sem tudom, mire vágyhat egy angyal. Ha szóba jöhetne, hogy megajándékozhatom, akkor biztosan meg is kérdezhetném. És talán válaszolna. És ha lenne valami, egyáltalán, amire vágyik, és azt a valamit képes lennék adni, adnám.

Reklámok

Hogy tetszett?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s