Mesemustra karácsony – Simon Réka Zsuzsanna: Pukka fest

Kapukki Pukka leginkább rajzolni szeretett. Ha nem volt papírja, keresett egy kis ágat és azzal firkálgatott a homokba. Születésnapjára mindig ecsettel, papírral és sok-sok festékkel lepték meg barátai. És mit gondoltok, a Mikulástól mit kapott? És az angyaltól? Hát, persze, ugyanazt. Festéket, papírt, ecsetet.
Tavasszal, nyáron, ősszel és télen, ha semmi dolga nem akadt, fogta a kis festőállványt, becsomagolta a gömbölyű, a hosszúkás, a tavalyi, a kicsi, a nagy, a közepes festéktubusokat, hóna alá csapta az ecseteket, és sipirc, meg sem állt a kedvenc domboldala tetejéig. Ott felállította a festőállványt, szebbnél szebb színeket kevert-kavart, az Átlátszó Patak vizéből merített, és már vezette is az ecsetet a még fehér papíron. A virágok életre keltek az ecsete alatt, a legkülönb színekben pompáztak. Ismeretlen hegyeket, vidékeket varázsolt elő pár ecsetvonással. Ősszel lefestette a hulló faleveleket, a pompás erdei avarszőnyeget, a gyűjtögető állatkákat, az őszt hozó tündéreket. Tavasszal életre keltette a rügyező faágakat, az éledező erdőt, a vidám kisállatok táncát. Nyáron papírra varázsolta a virágok örömét, a búzamezők énekét, a falusi emberek szorgalmát. Télen, sajnos télen alig festett valamit. Ezért szomorkodott is nem egyszer. Fehér lapra, hogy fessek fehérrel fehéret? – töprengett magában. Hó takarja az egész vidéket.
Egyszer aztán, ahogy így zúgolódott magában, eszébe jutott valami. Elővette festékeit, ecsetét, és elindult. Az erdő aludt még. Pukka csizmája alatt recsegett- ropogott a megfagyott hó. A recsegés végigszaladt az erdőn. Csak épp pirkadt. A nap csak fél szemével kukkintott le a földre. A manó sietett, úgy szedte apró lábait, mintha halaszthatatlan intéznivalója volna. A mesegyártó műhely előtt megállt. Előszedte festékeit, az ecsetét, bement a műhelybe. Odalépett az ablakhoz, és festeni kezdett. Életre keltek az addig színtelen jégvirágok. Mélykék, almazöld, rózsaszín, hupilila, rubinpiros, ibolyakék, citromsárga virágokká változtak. Dolga végeztével összepakolta holmiját, és hazaindult. Pár lépés után még visszanézett. Bizsergést érzett a szívében.

Reklámok

Hogy tetszett?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s