Németh Eszter: Hiperhőslány hendikeppel

Németh Eszter a Kötéltánc után most valami nagyon másban tördeli a ceruzája hegyét:

Másnap reggel semmi érdekes nem történt. Masni arra gondolt, hogy a szobafogságban az a jó, hogy az ember mentesül a házimunka alól.

A rossz általában, hogy nem hívhatja át az ember a barátait, sem fel a barátnőit, bár ez Masnit különösebben nem zavarta, mert nem voltak barátai. Egész nap filmeket nézett, és korgott a gyomra.

A légy (nem a tegnapi, egy MÁSIK) szemtelenül belekukucskált a tejespohárba, aminek az alján még volt pár csepp tej. Masni fogta és a poharat legyestül kitette a szobája elé. Ki nem állhatta a legyeskedőket. [1]

A teljesen UNALMAS nap után, Masni megvárta míg elcsendesedik a ház, felvette a szuperhősszerkóját, kiosont a télikerten keresztül. Alighogy az utcára ért egy pici, szőrös kis test zuhant a lába elé. Egy nagyobb madár ejtette el, aki a zsákmánya után visszafordulva először csak súrolta Masni fejét, de aztán a következő körben rá is koppintott. Harmadjára pedig megdobta egy kővel, de szerencsére Masni ekkor kezdett lehajolni, így nem találta el. (Nem, a madarak normális esetben nem dobálóznak. Nyugi.)

A kislány grimaszolt ugyan, de közelebb hajolt, hogy megnézze mi az.

(Jól figyeljetek, ilyenek az életre szóló találkozások. A lányok lába elé zuhan valami, ők meg lehajolnak.)

Masni lába előtt nem királyfi, de még csak nem is csókolnivaló béka hevert, hanem egy bőregér. A kislány magába fojtotta az ösztönös kis sikkantást, felemelte a lényt és vizsgálgatni kezdte. [2]

Úgy tűnt a denevérnek sokkon kívül nincs nagy baja. Picit talán kihűlt. Masni némi gondolkodás után a harisnyájából előhorgászott textilzsebkendőbe tekerte, gondosan ügyelt a szárnyaira, és a sapkája alá dugta. Meleg volt, a póló alól azonnal kicsúszott volna, melltartóra még nem volt szüksége, a bugyijába meg azért mégse. Masni a kedvenc szuperhősnőjére gondolt, és mászni kezdett a szokásos ereszen át, fel a tetők magasába. Hamarosan felért az óratoronyba, természetesen a külső falon, igaz előtte felvette a mászókesztyűjét.

Ha valaki a toronyra vagy a tetőkre bámult volna sem lát semmit, de persze mindenki aludt, aki meg tilosban járt nem felfelé tekingetett.  Figyeljétek csak meg, a filmekben SOHA sem néz felfelé, aki attól tart, hogy követik. Vagyis, ha követni akartok valakit, csapjatok fel akrobatának! Tériszonnyal és szédüléssel ellenjavallt. És rövidlátóknak is.

Masni tehát éjszakánként a tetőket rótta. Nem csupán a mozgásigénye miatt. Nemrégiben a fejébe vette, hogy szuperhős lesz, és fel kell derítenie a város titkát. Azt, hogy titok lappang a háztetők alatt, világosan érezte. (A női megérzések pedig legendásak és sosem csalnak. Teljesen mindegy MEKKORA a nő.)

Könnyedén feljutott a tetőre, szétvetette a lábát és körülnézett. Semmi érdekes.

Masni csalódottan ült ki a tető szélére és lógázta a lábát unalmában. A grafitfekete tornacipőjének a sarka, amiből a piszkosfeketére festett, csipkefodros zokni is kikandikált, a harisnyát se felejtsük el persze, ami felemás, ütemesen koppant a bádogereszen. Ha valaki odafigyelne, a ritmust is felismerné:

János bácsi, János bácsi keljen fel…

De nem kelt fel senki.

[1] Ezt Gertúd biztosan comme îl fautnak tartotta volna, ha tudott volna róla. Egy TISZTESSÉGES, jóházból való úrilány körül csak ne legyeskedjék senki. Még egy légy se.

[2] A lányok állítólag minden meglepetésre SIKKANTanak, ez benne van a repertoárjukban. Mondhatni kötelező. Gertrúd is csak az egerektől meg a pókoktól sikkantott, meglehetősen művészien. Masni meg kizárólag csak a meglepetéstől, de akkor is inkább káromkodott. Ami egyébként nagyon NEM ILLENDŐ!

Reklámok

Nyulász Viktória meséi

Trilla nyomában
Zenehallgatós mese

(részlet)

1.

Parlando mester magába roskadva gubbasztott ódon diófa íróasztala mellett.
Már ezredszer pergette át ujjai közt a halomban álló kottalapokat, de semmi eredmény. Trilla kisasszony nyomtalanul eltűnt. Szabályosan felszívódott a majdnem kész versenymű végéről! Márpedig az olasz városka életében nem mindennapi esemény közeledett. A világhírű hegedűs, Emil Detaché végre elfogadta a felkérést és leszerződött egy koncertre a városi hangversenyterembe – ám csak egy feltétellel: kizárólag akkor hajlandó a közönség elé állni, ha az itt élő, messze földön híres – és általa is nagyra becsült zeneszerző, Parlando ír neki egy hegedűversenyt. Így tehát a mester éjt-nappallá téve dolgozott új művén, és érezte, ez élete legnagyobb lehetősége. Valósággal szárnyakat kapott a feladattól, s olyannyira belefeledkezett a komponálásba, hogy még enni is elfelejtett. Bővebben…

Köszöntő

Kedves vers- és mesemustrálónk, szeretettel köszöntünk téged. Örülünk, hogy betértél hozzánk. Olyan gyerekeknek szóló verseket, meséket olvashatsz itt kortárs íróktól, költőktől, amelyeket mi, könyvmutatványosok, szeretünk, nagyra becsülünk és szívből ajánlunk kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Hétről hétre bővül majd  a mesemustra. Kukkints be hozzánk, várunk :-).