Mesemustra karácsony – Kiss Ottó: Jönnek a királyok

Ti szegény kukázók,
hogy vagytok, hogy vagytok!?

Köszönjük, megvagyunk,
köszönjük, megvagyunk!

Nem fáztok, kukázók?
Rettentő hideg van!

Nem fázunk, nem fázunk,
éppen csak didergünk,
van nekünk kabátunk,
az éjjel pihentünk.

Megfagytok, kukázók,
mínusz lesz, jön a tél!

Nem fagyunk, nem fagyunk,
nem tél jön, ünnepek!

A három király majd
tömjénnel, mirhával
hoz nekünk aranyat:
zsákszámra üveget!

Ó, szegény kukázók,
mit tesztek, mit tesztek
a zsákszám üveggel,
a zsákszám üveggel?

Elvisszük, elvisszük,
a boltban beváltjuk,
a pénzen bort veszünk,
halat és kenyeret.

Menjetek el inkább
a gazdag emberhez,
segít az rajtatok,
szállást ad, megetet!

Van nekünk, van nekünk
egy gazdag emberünk,
ő jön el mihozzánk,
el innen nem megyünk.

Nálunk járt tavaly is,
nem adjunk senkiért,
úgy hívják, Úr Jézus,
éjfélre ideért.

Ő a mi királyunk,
ő a mi kenyerünk,
olyankor fáradt már,
itt alszik mivelünk.

(Gyula, 2011. december)

Karácsonyi kérdezünk mesemustrás alkotóinkkal

Mesemustrás szerzőinket idén arra kértem, válaszoljanak két, karácsonnyal kapcsolatos kérdésre:

1. Mi jut eszedbe, ha a gyerekkorod szentestéire gondolsz?
2. Te mit ajándékoznál az angyalnak?

Íme a beérkezett válaszok.

TÓTH ÁGNES

1. Hogy milyenek voltak gyermekkorom szentestéi? Ó, a karácsony maga volt a nagy Fehér Titok. Izgalom. Borzongató várakozás. Felgyorsult szívverés. Bizsergés, Visszafojtott lélegzet. Szobába zárt fenyőillat. Aranyozott dió, piros alma. Meséskönyv, színes ceruza, rajzfüzet. Néha eugénia.(kakaóskrémmel öszergasztott keksz) Anyukám csengő hangja, ahogy a Mennyből az angyalt énekeli. Karácsony másnapján nagyszüleimnél. Kicsi ház hódunnás dombok ölelésében.
Holdfényben csillogó, hunyorgó hószemcsék. Megannyi kristálypor. Fehér, sejtelmes, út. Alaktalan és kihalt, mint a szellemek útja. Sárgán hunyorgó ablakszemek. Odabent vacsora és fenyőillattal hintett szép csendes áhítat, amint az ünnep szentsége mindent átitat. Remény és imádkozás egy jobb jövőért.

2. Én csak egy ölelést. Hogy feltöltődjünk mindketten kifogyhatatlan, gyógyító szeretetettel.

CSÍK MÓNIKA

1. A bizsergető, fejbúbomtól lábujjhegyig átjáró izgalom, amellyel a Jézuska jövetelét vártuk. Már napokkal korábban feldíszítettük a fenyőfát, ott állt teljes díszben, aszaltfügésen, cukorkásan, ezüstös csillagszórósan, alatta frissen kelt búza kis szakajtókba ültetve. Az egész házat átjárta a fenyőillat, kellemes volt belépni, s lekucorodni a „karácsony illatú” langymelegben. Jézuska persze titokban járt nálunk, hiszen jól tudtuk, csak akkor kapunk tőle ajándékot, ha nem leselkedünk utána. A szentestei vacsorát már fészkelődve ültük végig. Hagyományos ‒ alma, dió, méz ‒ desszert zárta az étkezést. Az alma, hogy bárhol eltévednénk, mindig hazataláljunk, a dió, hogy megtudjuk, egészségesek leszünk-e a következő évben, s a méz, hogy fényesedjenek a fürtjeink.
Vacsora után ajándékbontogatás következett, majd éjféli mise zárta a napot. Fényes, díszes, vidám istentisztelet, hisz ilyenkor a szokásosnál többet lehetett énekelni.

2. Az angyalnak, az én angyalomnak, egy pár új cipőt adnék, hisz sokat kellett kísérgetnie, talpalnia utánam, hogy megóvjon minden bajtól. Kényelmes lenne a cipő, vattával bélelt, hogy kellemes legyen benne a járás, és nesztelenek a léptek, hisz az égi teremtmények nem szeretnek zajt csapni. Illat jelzi csak jöttüket: rózsa, vagy cseppenként oldódó gyöngyvirág.

DÁNIEL ANDRÁS

1. Sorban érkező, hangoskodó rokonok: kifestett nénik meg frissen borotvált, levendula felhőben viccelődő bácsik, lábuk körül frissen kipucolt, szépen vasalt gyerekek, egymásra dobált kabátok télszaga, csörömpölő edények, maradék bejglitöltelék a lábas alján, fenyőszag, gyertafény pöttyözte sötét szoba, mennybőlazangyal, nyüzsgés, rúzsos puszik, hogymegnőttélandriskám, csillagszóró keserű füstje, papírcsörgés, hangzavar, mithozottazangyalka?, tepsik, fazekak, halászlé sűrű illata, isteniezacsirkecilikém, szálló porcukor, cigarettafüst, morzsák a szőnyegrojtokon, az ablakon túl sötét, más ablakokban más karácsonyok, vörösborkarika a terítőn, oh tannenbaum, szájamban sütemény, négykézláb mászom az asztal alatt… Bővebben…

Mesemustra karácsony – Miklya Luzsányi Mónika: Márkó királyfi

Sokféle gyerek járt a mi iskolánkba, ahol tanítottam. Volt közöttük szegény is, gazdag is, okos is, buta is, de egyben megegyeztek: Márkó királyfit irigyelte valamennyi. Hogy mikor is ragadt rá ez a név, már magam sem tudom, de illett hozzá, az bizonyos. Nagy iskola volt a mienk, minden évfolyamra három osztály járt, de a nagy gyerekseregből is kirítt Márkó. Nem csak azzal, hogy menő cuccokat hordott, edzőcipőjén, pulóverén, dzsekijén mindig az éppen legmenőbb márkák villogtak, természetesen a legutolsó divat szerint, hiszen klassz ruhája volt még sokaknak. Márkót viszont elképzelni sem lehetett másban.
Egyszer, amikor a Kerekhegyi- erdőbe mentünk kirándulni, elkapott minket egy nagy zápor, s bizony bőrig áztunk volna valamennyien, ha be nem húzódhatunk az erdészház védett teraszára. Tavaszi zápor volt, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is szaladt, még csak sarat sem hagyott maga után, csak az erdő esőszaga meg a faleveleken himbálódzó nagy esőcseppek árulkodtak arról, hogy itt keresztül nyargalt Zivatar Úrfi. Az esőszaggal meg is békültünk gyorsan, mert jó illata van az eső áztatta avarnak, ilyenkor szinte érezni lehet még azt is, hogyan lélegeznek mélyeket a fák. Bővebben…

Dániel András meséi

Szomszéd

Van Kicsibácsiéknak egy szomszédjuk, a Valamilyen Gyula. Ez a Gyula nem csak, hogy a szomszédjuk, de egyben a Világ Leglassabban Beszélő Embere is. Erről papírja is van, egy nemzetközi bizottság állította ki, 1973-ban a lipcsei Lassúbeszélők Bicentenáris Világtalálkozóján. Valamilyen Gyula többnyire az íróasztalán tartja az oklevelet, de az is előfordul, hogy magával viszi, hátha találkozik olyannal, akinek még sohasem mutatta meg. Efféle ember ugyan nem nagyon akad a környéken, de hát sosem lehet tudni. Például Kicsibácsi is látta már vagy tízszer. Valamilyen Gyula mégis minden alkalommal, amikor összefutnak az utcán, előveszi kabátja belső zsebéből, és lassan, mintha direkt bosszantásból tenné, elkezdi lassan kihajtogatni a zsírosra fogdosott papírlapot. Bővebben…

Gergely Edó meséi

Mese a kicsi királylányról, aki almákat mosolygott

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer ezen a nagy világon egy kicsi ország, s a kicsi országnak egy nagy városában egy kicsi királykisasszony. Ez a királykisasszony nem volt olyan szép, hogy a napra lehessen nézni, de rá nem, hanem olyan egyszerűen volt szép, mint te, vagy anyukád. Nézték is az emberek, gyönyörködtek benne, szép, loknis hajában, okos szemecskéjében, de a királykisasszony csak búslakodott, kesergett, hogy jaj, jaj, mi lesz vele, hogy fog ő így férjhez menni, hiszen semmi rendkívüli nincs benne, ahogy az a királykisasszonyok esetében lenni szokott. Nem vagyok sem sudár, sem karcsú, hanem olyan kicsi, gömbölyded, a hajam sem napzuhatag, hanem rakoncátlan gesztenye, suttogta maga elé, amikor a szobájában gunnyasztott. Bővebben…