Mészöly Ági meséi

Gyurka, aki Borka
 
Lolka azt szerette legjobban a tanyán, hogy itt jó sokan lehetett lenni. Akár húsvét volt, akár karácsony, akár őszi szünet vagy nyári vakáció, hat-hét unoka mindig összegyűlt Panni mamáék tornácos házikójában. Ez persze azt jelentette, hogy odabent időnként lépni sem lehetett a hátizsákoktól, földre terített matracoktól és az összepakolhatatlan mindjárt-befejezzük társasjátékoktól.
Odakint viszont olyan tágasság volt, amit városi gyerek alig tud elképzelni. A barna léckerítéssel kerített udvaron könnyedén lehetett tollasozni, focizni, fogócskázni és a felfújható medence mellett napozni akár egyszerre is. Az udvar mellett jobbról a fenyveserdő, balról a dimbesdombos borókás, elöl a nagy rét, míg a szem ellát, hátrafelé meg a vadregényes akácos. Itt aztán mehettek a gyerekek, amerre csak akartak: idegen, rossz szándékú ember sohasem járt a Kiskunságnak ebben az eldugott szegletében.
A fenyvesben riadt őzek suhantak, az akácos bozótjában rókák jártak ki csapásokat. A réten nyulak ugráltak csapatostul, a borókásban pedig – nos, a borókásban állítólag manókkal is találkozhatott a csendes léptű bóklászó. Legalábbis ezt állították Lolka iker-unokanővérei, Csilla és Lilla. Jani papa ilyenkor összehúzott szemöldökkel mordult a nagylányokra, hogy ne bolondítsák már azt a kisleányt, de Panni mama kacsintása kétséget nem hagyott a manók valóságos létéről. Bővebben…

Reklámok