Sikó-Barabási Eszter meséi

A derűosztó

Vidám Vendel mosolyogva született, s a boldogság később is elkísérte mindenüvé.
– Tessék Vendel, vedd el, vedd el!- kínálkoztak az örömök, a vaskos jószerencsék.
Ő pedig el is vette és hálás volt a legapróbbért is. Hogy a derűjét másra is ráragassza, elszegődött cukrászinasnak. Ott aztán belegyúrta a vidámságot minden süteménybe, belekeverte a mókát a habba, belesodorta a hejehuját minden cukorpálcikába. Kaccantott lett a csokimáz, mosolygott a drazsé. Nem értették az emberek, mitől lett vidámabb a város. De Vendel nem vált dölyfössé ettől. Nem akart ismert lenni, hogy ujjal mutogassanak rá:
– No nézd, ott megy Vidám Vendel, tőle ébredsz vígan reggel!!! – brrrr,Vendel megborzongott még a gondolattól is.
Egy napon azonban Vendel furcsa viszketésre ébredt. A háta közepén, mintha mocorgott volna valami. De annyira, hogy a végén Vendel a talpig-tükörhöz sietett, hadd lássa, mi történik a háta közepén, tudta nélkül. S hát a szeme szája elállt a csodálkozástól, mert két nagy szárnya nőtt. Gólyaszárny, jó erős, fekete-fehér tollakkal vagy inkább kócsagszány? Nem tudta eldönteni. Bővebben…