Miklya Luzsányi Mónika meséi

Kukák és ágak

Marcit szerették a suliban. Jó tanuló volt. Ilyenekre mondják a tanárok, hogy rendes gyerek. A gyerekek meg azt, hogy stréber. Mert Marcinak mindig kész volt a házija. Rendesen be voltak kötve a könyvei. De még a füzetei is! Minden füzete papírba, meg öntapadós nejlon borítóval is be volt kötve. És egyik sem volt összefirkálva, nem írta rá, hogy Batman vagy Tonny Stark, de még kockásra se satírozta be az oldalát, mint Kacsesz, akinek a bátyja emós, és ő is az lesz, csak nőjön még egy kicsit.
Szóval Vitéz Marcit szerették a suliban. Legalábbis a tanárok. Mert a gyerekek… Hát, közülük ki nem állhatták sokan. Mert hogy a Vitéz az egy stréber. Egy önző dög. Aki sohasem képes súgni. Nem adja oda a házit a szünetben. Na jó, egyszer Kockának odaadta, de csak azért, mert tudta, ha megint bekarózik, senki se menti meg a félévi bukástól. Bővebben…

Reklámok

Pacskovszky Zsolt: eSeMeSe

Egy gombnyomás, és már repült is kifelé. Odakint zsongott a tavasz, verőfényben szikrázott a világ. De ő nem is tudta, milyen szerencsés. Nem tudta, hogy sok társának a tél vacogtató hidegében kell átsuhannia a városon. Vagy éjszaka, amikor az utcákból csupán fényfoltok látszanak. Vagy záporesőben, villámok között, süvítő szélben, kavargó viharban. Egy SMS-nek nagy mázlira van szüksége ahhoz, hogy röpke útja során ne az elemekkel hadakozzon, hanem kedvére bámészkodhasson.
Szerencse ide vagy oda, az első pillanatban úgy megrémült, hogy csaknem a betűk is összekeveredtek benne. Látta, hogy egyenesen egy ablaküveg felé száguld, és mindjárt nekiütközik. Apróra húzta magát, de csodák csodájára olyan könnyedén hatolt át az üveglapon, mint a napsugár. Odakint volt! Kint a világban. Bővebben…

Mesemustra karácsony- Dóka Péter: Lázország

DÓKA PÉTER
Lázország

Át kell ugranom a tűzfolyót, csak így menekülhetek meg. Vörös a vize, elönt az izzadság, ahogy fölé hajolok. Át kell jutnom a túlsó partra, ott már tél van, szitál a hó, fénylő jégutak kanyarognak, és várnak rám csillogó, hideg angyalok.
Hátrálok, ameddig lehet, aztán futni kezdek, a forró gőz egyre közelebb ér, s amikor elrugaszkodom a földről, hirtelen elborít. Repülök a víz felett, de a hófehér part messze van, már zuhanok, lángol a bőröm, aztán körbevesz a nyúlós, vörös víz…
Arra riadok fel, hogy nagyapa ordít. Erre gyakran riadok fel, és anyának is megmondtam, hogy nem jó így ébredni, de ő azt felelte, el kell fogadni.
– Miért kell elfogadni? – kérdeztem.
– Mert a nagypapád alkoholista – mondta anyám. Bővebben…

Nógrádi Gábor, Papa könyve

Éppen kijöttem a szobából.
Pontosabban: a szobánkból, ami lüke-Bibi húgommal közös, mióta Papa elfoglalta az enyémet. (Kösz, Papa!)
Szóval, éppen kimentem a nappaliba a szobánkból, hogy sürgősen keressek valami csokit, kekszet stb. életem nagy fájdalmaira, amikor Papa jobb tenyerét hirtelen a mellemnek támasztotta és megállított.
‒ Tudod, miért unatkozol, Samukám? ‒ harsogta az arcomba. ‒ Mert nincs egy jó könyved!
Mit mondjak? Felforrt az agyvizem.
‒ Egy: nem unatkozom! ‒ vicsorogtam. ‒ Kettő: van jó könyvem! Három: ne Samukázz folyton! Nem vagyok Samu! A keresztnevem: Adorján! Szótagolva: A-dor-ján!
(Mondjuk, utálom a nevemet, de a Samukázást még jobban!) Bővebben…