Karácsonyi kérdezünk mesemustrás alkotóinkkal

Mesemustrás szerzőinket idén arra kértem, válaszoljanak két, karácsonnyal kapcsolatos kérdésre:

1. Mi jut eszedbe, ha a gyerekkorod szentestéire gondolsz?
2. Te mit ajándékoznál az angyalnak?

Íme a beérkezett válaszok.

TÓTH ÁGNES

1. Hogy milyenek voltak gyermekkorom szentestéi? Ó, a karácsony maga volt a nagy Fehér Titok. Izgalom. Borzongató várakozás. Felgyorsult szívverés. Bizsergés, Visszafojtott lélegzet. Szobába zárt fenyőillat. Aranyozott dió, piros alma. Meséskönyv, színes ceruza, rajzfüzet. Néha eugénia.(kakaóskrémmel öszergasztott keksz) Anyukám csengő hangja, ahogy a Mennyből az angyalt énekeli. Karácsony másnapján nagyszüleimnél. Kicsi ház hódunnás dombok ölelésében.
Holdfényben csillogó, hunyorgó hószemcsék. Megannyi kristálypor. Fehér, sejtelmes, út. Alaktalan és kihalt, mint a szellemek útja. Sárgán hunyorgó ablakszemek. Odabent vacsora és fenyőillattal hintett szép csendes áhítat, amint az ünnep szentsége mindent átitat. Remény és imádkozás egy jobb jövőért.

2. Én csak egy ölelést. Hogy feltöltődjünk mindketten kifogyhatatlan, gyógyító szeretetettel.

CSÍK MÓNIKA

1. A bizsergető, fejbúbomtól lábujjhegyig átjáró izgalom, amellyel a Jézuska jövetelét vártuk. Már napokkal korábban feldíszítettük a fenyőfát, ott állt teljes díszben, aszaltfügésen, cukorkásan, ezüstös csillagszórósan, alatta frissen kelt búza kis szakajtókba ültetve. Az egész házat átjárta a fenyőillat, kellemes volt belépni, s lekucorodni a „karácsony illatú” langymelegben. Jézuska persze titokban járt nálunk, hiszen jól tudtuk, csak akkor kapunk tőle ajándékot, ha nem leselkedünk utána. A szentestei vacsorát már fészkelődve ültük végig. Hagyományos ‒ alma, dió, méz ‒ desszert zárta az étkezést. Az alma, hogy bárhol eltévednénk, mindig hazataláljunk, a dió, hogy megtudjuk, egészségesek leszünk-e a következő évben, s a méz, hogy fényesedjenek a fürtjeink.
Vacsora után ajándékbontogatás következett, majd éjféli mise zárta a napot. Fényes, díszes, vidám istentisztelet, hisz ilyenkor a szokásosnál többet lehetett énekelni.

2. Az angyalnak, az én angyalomnak, egy pár új cipőt adnék, hisz sokat kellett kísérgetnie, talpalnia utánam, hogy megóvjon minden bajtól. Kényelmes lenne a cipő, vattával bélelt, hogy kellemes legyen benne a járás, és nesztelenek a léptek, hisz az égi teremtmények nem szeretnek zajt csapni. Illat jelzi csak jöttüket: rózsa, vagy cseppenként oldódó gyöngyvirág.

DÁNIEL ANDRÁS

1. Sorban érkező, hangoskodó rokonok: kifestett nénik meg frissen borotvált, levendula felhőben viccelődő bácsik, lábuk körül frissen kipucolt, szépen vasalt gyerekek, egymásra dobált kabátok télszaga, csörömpölő edények, maradék bejglitöltelék a lábas alján, fenyőszag, gyertafény pöttyözte sötét szoba, mennybőlazangyal, nyüzsgés, rúzsos puszik, hogymegnőttélandriskám, csillagszóró keserű füstje, papírcsörgés, hangzavar, mithozottazangyalka?, tepsik, fazekak, halászlé sűrű illata, isteniezacsirkecilikém, szálló porcukor, cigarettafüst, morzsák a szőnyegrojtokon, az ablakon túl sötét, más ablakokban más karácsonyok, vörösborkarika a terítőn, oh tannenbaum, szájamban sütemény, négykézláb mászom az asztal alatt…

Tasnádi Emese meséi

Részlet
Tasnádi Emese: Városi legendák című, a Könyvhétre érkező mesekönyvéből. Illusztrátor P. Szathmáry István,
Tessloff és Babilon Kiadó Kft, 2013.

Az apafa

Mondják, a városban van egy fa, az Apafa. Sokan nem tudják pontosan, hol van, csak azok, akiknek fiuk van. A lombja terebélyes, a törzse széles, a gyökerei kanyargósak, az ágai huplisak.
Minden egyes ágon ül egy apa, ezért hívják Apafának. A tetején ül az ősapa, nagyon pici és nagyon ráncos. Alatta ülnek sorban mind a szépapák, lejjebb meg az ükapák. A dédapák már guggolnak, a nagyapák nyújtózkodnak. A legvirgoncabbak az apák: kergetőznek, futkosnak és ugrálnak, mint a majmok. Bejárják az egész fát, pacsiznak a nagyapákkal, hangosat kurjantva köszöntik őket, kezitcsókolomoznak a dédapáknak, és kalapot emelnek a szépapáknak. Mindenkinek más kalapja van: sárga, piros és kék, csúcsos és szép meg ronda. Amikor egy apa megszületik, kap egy kalapot, oszt jó napot! A kalapot nem veszik, hanem hozzák, és éjszaka a küszöbre lerakják. Reggel az apa belebotlik, és nagyot esik. Káromkodik is nagyon, de rájön, hogy az előző éjszaka apa lett, ezért már nem beszélhet csúnyán, csak mérgesen néz tovább. Nézi a kalapot, a sárgát, a pirosat és a kéket, a szépet és a csúcsosat, meg a rondát. Nehezen tud választani, de végül egyet mégis a fejébe biggyeszt, és fütyörészve elindul.