Mesemustra karácsony – Majoros Nóra: Képesbolt

Mondd olyan gyorsan, ahogy csak bírod, hogy kipi-kopi-kipi-kopi-kipi-kopi. Ilyen gyorsan kopogott a csizmám sarka. Most mondd gyorsan, hogy tiki-taki-tiki-taki-tiki-taki. Ilyen gyorsan ketyegett az órámon a másodpercmutató. Még azt is mondd, hogy dibi-dobi-dibi-dobi-dibi-dobi – így meg a szívem vert a rohanástól. Megálltam a Káptalan domb tetején, ránéztem az órámra, és tudtam, hogy nem érem el a buszt. A következő csak negyven perc múlva indul. Vagyis nem érek haza időben, nem leszek készen semmivel. Azt a hólatyakos mindenit ennek az ocsmány januárnak! Majd jól megfagyok a mínusz két fokban, mert negyven perc nem sok, de megfagyni épp elég.
A Lépcső közön mentem lefelé, dühöngve.

Karácsonyi kérdezünk mesemustrás alkotóinkkal

Mesemustrás szerzőinket idén arra kértem, válaszoljanak két, karácsonnyal kapcsolatos kérdésre:

1. Mi jut eszedbe, ha a gyerekkorod szentestéire gondolsz?
2. Te mit ajándékoznál az angyalnak?

Íme a beérkezett válaszok.

TÓTH ÁGNES

1. Hogy milyenek voltak gyermekkorom szentestéi? Ó, a karácsony maga volt a nagy Fehér Titok. Izgalom. Borzongató várakozás. Felgyorsult szívverés. Bizsergés, Visszafojtott lélegzet. Szobába zárt fenyőillat. Aranyozott dió, piros alma. Meséskönyv, színes ceruza, rajzfüzet. Néha eugénia.(kakaóskrémmel öszergasztott keksz) Anyukám csengő hangja, ahogy a Mennyből az angyalt énekeli. Karácsony másnapján nagyszüleimnél. Kicsi ház hódunnás dombok ölelésében.
Holdfényben csillogó, hunyorgó hószemcsék. Megannyi kristálypor. Fehér, sejtelmes, út. Alaktalan és kihalt, mint a szellemek útja. Sárgán hunyorgó ablakszemek. Odabent vacsora és fenyőillattal hintett szép csendes áhítat, amint az ünnep szentsége mindent átitat. Remény és imádkozás egy jobb jövőért.

2. Én csak egy ölelést. Hogy feltöltődjünk mindketten kifogyhatatlan, gyógyító szeretetettel.

CSÍK MÓNIKA

1. A bizsergető, fejbúbomtól lábujjhegyig átjáró izgalom, amellyel a Jézuska jövetelét vártuk. Már napokkal korábban feldíszítettük a fenyőfát, ott állt teljes díszben, aszaltfügésen, cukorkásan, ezüstös csillagszórósan, alatta frissen kelt búza kis szakajtókba ültetve. Az egész házat átjárta a fenyőillat, kellemes volt belépni, s lekucorodni a „karácsony illatú” langymelegben. Jézuska persze titokban járt nálunk, hiszen jól tudtuk, csak akkor kapunk tőle ajándékot, ha nem leselkedünk utána. A szentestei vacsorát már fészkelődve ültük végig. Hagyományos ‒ alma, dió, méz ‒ desszert zárta az étkezést. Az alma, hogy bárhol eltévednénk, mindig hazataláljunk, a dió, hogy megtudjuk, egészségesek leszünk-e a következő évben, s a méz, hogy fényesedjenek a fürtjeink.
Vacsora után ajándékbontogatás következett, majd éjféli mise zárta a napot. Fényes, díszes, vidám istentisztelet, hisz ilyenkor a szokásosnál többet lehetett énekelni.

2. Az angyalnak, az én angyalomnak, egy pár új cipőt adnék, hisz sokat kellett kísérgetnie, talpalnia utánam, hogy megóvjon minden bajtól. Kényelmes lenne a cipő, vattával bélelt, hogy kellemes legyen benne a járás, és nesztelenek a léptek, hisz az égi teremtmények nem szeretnek zajt csapni. Illat jelzi csak jöttüket: rózsa, vagy cseppenként oldódó gyöngyvirág.

DÁNIEL ANDRÁS

1. Sorban érkező, hangoskodó rokonok: kifestett nénik meg frissen borotvált, levendula felhőben viccelődő bácsik, lábuk körül frissen kipucolt, szépen vasalt gyerekek, egymásra dobált kabátok télszaga, csörömpölő edények, maradék bejglitöltelék a lábas alján, fenyőszag, gyertafény pöttyözte sötét szoba, mennybőlazangyal, nyüzsgés, rúzsos puszik, hogymegnőttélandriskám, csillagszóró keserű füstje, papírcsörgés, hangzavar, mithozottazangyalka?, tepsik, fazekak, halászlé sűrű illata, isteniezacsirkecilikém, szálló porcukor, cigarettafüst, morzsák a szőnyegrojtokon, az ablakon túl sötét, más ablakokban más karácsonyok, vörösborkarika a terítőn, oh tannenbaum, szájamban sütemény, négykézláb mászom az asztal alatt…

Majoros Nóra meséi

Részlet Majoros Nóra A TORONY című mesekönyvéből, ami a Könyvhétre fog megjelenni az Abrakadabra Kiadó gondozásában, Sánta Kira illusztrációival.

Minden bolygón vannak hegyek, és a hegyek között mindig van egy, amelyik a többiek fölé emelkedik, az a legmagasabb. Ezen a bolygón is volt legmagasabb hegycsúcs, de hiába nyújtózkodott kevélyen az ég felé, a torony legfelső ablakából még így is alacsonynak tűnt. A kisfiú a toronyban lakott, és mint ahogy az lenni szokott, a felnőttek egyáltalán nem hittek neki. Minden reggel kisétált a toronyból, belegázolt a harmatos fűbe, fülét a földre hajtotta, és hallgatta, ahogy lüktet a föld belseje. Amikor először észrevette, akkor tulajdonképpen nem is hallotta, csak érezte.
− Hallucináció. Nincs itt semmiféle lüktetés – mondta az orvos.
A kisfiúnak fogalma sem volt, mit jelent az, hogy hallucináció, de azt tudta, hogy a lüktetés valóságos.
Egy napon egészen különös dolgok kezdtek történni: kiszáradtak a nagyon magas és öreg fák.
− Csak azért száradnak, mert ősz van. Nem kell vele foglalkozni, jövőre újra kihajtanak. – legyintett a miniszter.
− Ez igazán szokatlan jelenség! Kérdezzük meg a kisfiút! – mondta a természettudós.